Hozzájuk fordulhat, ha adakozni akar a rászorulóknak – Gyulafehérvári Caritas

Karácsony közeledtével segíteni akar a rászorulókon? A legkönnyebben ezt az Erdélyben jelenlévő karitatív szervezeteken keresztül teheti meg. Sorozatunk második részében a Gyulafehérvári Caritast mutatjuk be.

A Gyulafehérvári Caritas több adománygyűjtő akciót is szervezett októbertől kezdődően – tudtuk meg Pápay Kamilla sajtószóvivőtől. Az egyházmegyében több mint 600 élelmiszercsomagot állítottak össze az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű akció során összegyűlt pénzadományokból.

Október vége és december eleje között Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen adventi vásárokat szerveztek. Voltak jótékonysági bálok is – Csíkszeredában és Zabolán – amelyeket felajánlottak gyűjtési akcióra a szervezők. A Kobak-könyvesboltok tulajdonosa is vállalta, hogy gyűjtést szervez, ez a kezdeményezés december 15-én ért véget, de még a hétvégén is fogadtak könyveket, így több több mint 1100 könyvet gyűjtöttek össze. Összesen 37 500 cipősdoboz-ajándék gyűlt össze, amelyek szintén a rászorulóknak jut el karácsonyig.

Aki még nem tette meg, de szeretne adakozni, pénzadománnyal is segítheti a rászorulókat. Pápay Kamilla elmondta, akár banki átutalással, de akár személyesen is bevihető az azott összeg bármelyik székhelyére a Caritasnak, és hivatalos nyugtát adnak róla. A kis összeg is számít, ha valaki csupán 5 lejt tud adományozni, azt is szeretettel fogadják. A cégek megtehetik még december 31-ig, hogy adójukból leírják azt az összeget, amelyet a törvény jóváhagy, hogy egy civil szervezetet támogassanak.

A Gyulafehérvári Caritas székhelyeinek elérhetősége, az azokkal való kapcsolatfelvétel lehetősége itt található meg. Marosvásárhelyi és csíkszeredai székhelyei mellett szociális irodát működtet a Caritas Beszterce-Naszód, Hunyad, Fehér, Szeben, Kovászna és Brassó megyében is. Az ágazatokról, projektekről, tevékenységekről, partnerekről még több információt itt lehet szerezni.

Karácsony előtt mindenki szeret adományozni, holott az év minden hónapjában szükség van a támogatásra, januártól decemberig folyamatosan – jegyezte meg a Caritas sajtósa.

A református egyház kebelében tevékenykedő Diakónia Keresztyén Alapítvány október első vasárnapján indított gyűjtést azokban a gyülekezetekben, ahol munkapontokat működtet. Az adománygyűjtést november közepén befejezték, az összegyűlt pénzösszegből pedig karácsonyi ajbándékokat vásároltak a gondozottjaiknak – számolt be a Maszolnak Ábrám Noémi Maros megyei ügyvezető igazgató. Maros megyében körülbelül harminc településen tíz munkapontot működtet az alapítvány, amely összesen 530 idős személyről gondoskodik – tudtuk meg. A gondozottak zöme beteg és szociálisan hátrányos helyzetű személy, akik számára édességcsomagot vásárol az alapítvány.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?