Gyors téli ruharendszerezés – segítő szemmel

Kellemest a hasznossal – ez lehetne a téli gardróbrendszerezés, ha a ruhakupacok között a rászorulókra is gondolunk. 

Kellemes, hiszen végre rendet teszünk a ruhásszekrényben, átláthatóbbá válik, így könnyebb és egyszerűbb lesz a reggeli készülődés. Hasznos, mivel számunkra fölöslegessé vált holmikat odaajándékozva, jót is tehetünk. Jót tenni pedig, ugye jó.

A karácsony és az év vége előtti időszakba gyakran próbáljuk bezsúfolni a nagytakarítást, hogy az ünnep tiszta és csillogó otthonba érkezzen. Ám mit sem ér a külső rendezettség, ha a szekrényeinkben káosz uralkodik. A ruhásszekrényünk rendszerezése kissé időigényes feladatnak tűnik, de határozott döntésekkel gyorsan végezhetünk és mindenképpen megéri a befektetést. Jövőbeli énünk meghálálja majd!

Előkészítés

  1. Pakoljuk ki a szekrényeket és tegyük egy helyre a téli időszakban használt ruhadarabokat: a télikabátoktól kezdve, a vastag szvettereken át, egészen az apró kesztyűkig és sálakig.
  2. Takarítsuk ki az üres szekrényeket, töröljük át őket portörlővel, hogy majd a frissen összehajtogatott holmik tiszta helyre kerüljenek.
  3. Foglalkozzunk csak egyfélével! A nagy ruhakupacból szedjük ki például az összes pulóvert és koncentráljunk csak erre.

Válaszoljunk és válogassunk

A gardróbrendszerezés során fogjunk a kezünkbe minden egyes ruhadarabot és válaszoljunk az alábbi kérdéseke:

  1. Van valamilyen hibája a ruhának? Például folt, szakadás, kibolyhosodás, hiányzó gomb, akadozó cipzár. Nézzük meg alaposan! Az apróbb javításokat mielőbb végezzük el magunk, vagy vigyük el a varrónőhöz. Ha nem érdemes kijavítani, akkor nincs mit keressenek a ruhásszekrényben, tegyük félre, hátha eszünkbe jut, hogyan lehetne átalakítva még használni, vagy keressünk olyan üzletet, ahol újrahasznosítják ezeket és csak a legvégső esetben dobjuk a szemétbe. Az elnyúlt ruhadarabokat nem illik rászorulóknak adni.
  2. Milyen gyakran viseljük a ruhát? Kényelmes? Tükrözi a stílusunkat? Jól áll nekünk? Ha igen a válasz mindegyik kérdésre, hajtogassuk szépen össze és mehet is a szekrénybe. Ha valamelyik válaszban nem vagyunk biztosak, térjünk rá a harmadik kérdésre.
  3. Más nagyobb hasznát venné neki? Ha igen, mehet a segélyszervezeteknek.  A szegény családoknak sokszor jól jön egy olyan ruhadarab is, ami nem a legújabb divat szerint való. Számukra sokszor egy plusz réteg döntő lehet a nagy hidegben. Ezért ha van néhány olyan ruhadarabunk, ami csak lóg a szekrényben, nem szívesen viseljük vagy éppen nem is emlékeztünk, hogy a szekrényünkben bujkál, ajándékozzuk tovább valaki olyannak, aki örömét lelné benne.

Ha végignéztünk minden ruhafélét, kezünkbe fogtuk ruhatárunk darabjait és őszintén válaszoltunk a kérdésekre, kapunk négy ruhakupacot. Az elsőt, a gyakran használt, kedvenc darabjainkat összehajtogatva tehetjük be a szekrénybe. A kijavítandó darabokat a ruhásszekrénytől távoli helyre tegyük, hogy a rohanós reggeleken véletlenül se kerüljön a kezünk ügyébe. A nagyon elhasznált holmikat zacskózzuk be és próbáljuk mielőbb kitalálni, mi legyen velük. A negyedik halmot pedig, ami a segélyszervezetekhez kerül, igyekezzünk az ünnepek előtt célba juttatni. 

Kimaradt?