Teleormani tanárbántalmazás: erőszakos fogva tartással gyanúsítják az egyik diákot

24 órára őrizetbe vettek egy diákot azok közül, akik korábban fizikailag bántalmaztak és megszégyenítettek egy polgári nevelést oktató tanárnőt egy teleormani iskolában. Három másiknak pedig elégtelenre húzták le a magaviseletét. 

A közrend megzavarása mellett erőszakos fogva tartással is gyanúsítják az egyik, 16 éves diákot, akit a rendőrség szerdán 24 órára őrizetbe vett. Nagy valószínűséggel a csütörtöki nap folyamán a bíróság elé állítják, és előzetes letartóztatásba helyezhetik. Egy ilyen ügyben mindez premier Romániában – írja az observator.tv.

Mint írtuk, egy hete kerültek nyilvánosságra azok a videófelvételek, amelyeken egy Teleorman megyei iskola nyolcadikos diákjai fizikailag bántalmaztak és megaláztak az óráján egy tanárnőt. A jeleneteket az egyik tanuló filmezte, az osztály végig röhécselt. A tanárnő képtelen volt fegyelmezni a diákokat a polgári nevelés órán. El akarta hagyni az osztálytermet, de két fiú ebben megakadályozta. Egyikük elállta az ajtót, a másik a pedagógus fenekét, hátát csapkodta, trágárul szidalmazta.

A Poroschia Gimnáziumban történtek után az igazgatóság megkezdte a vizsgálatot az ügyben, behívták nemcsak a diákokat, de a szüleiket is. A bántalmazott tanárnő szégyenérzetre hivatkozva nem jelent meg, egyébként arról tájékoztatta volna a vezetőséget, hogy nem tesz feljelentést a rendőrségen. Az ügyben a rendőrség és az ügyészség is vizsgálódik.

Az őrizetbe vett diák mellett hárman írásbeli figyelmeztetést és 4-es magaviseletet kaptak, azok pedig, akik passzívan végignézték a botrányos jeleneteket, egyéni figyelmeztetést. A Mediafax úgy tudja: az érintett osztályról eddig is úgy hírlett, hogy problémás.

Az observator.tv emlékeztetett: az utóbbi időben különösen sok iskolán belüli agresszív viselkedést jeleztek. Európai szinten Románia az első helyen van az iskolai bántalmazások (bullying) terén. A legtöbb esetben a tanár a bántalmazó, de a teleormani példa azt bizonyítja, ez fordítva is előfordul. 

Kapcsolódók

Kimaradt?