Ebben az erdélyi faluban húzzák fel december elsején Románia legnagyobb trikolórját

A Szilágy megyei Örökitó település határában egy 450 négyzetméteres román zászlót húznak fel december elseje alkalmából.

A kezdeményezés a helyi fiatalok ötlete volt. Egyikük, Daniel Juca tanár képeket is posztolt a Facebookon a lobogó készítéséről.

Mint elmondta, hazafiságból és a nemzeti öntudat felébresztéséből akarnak példát mutatni fiataloknak és időseknek egyaránt. 

„Több mint 50 személy dolgozott a zászló elkészítésén. Mindannyian az Ököritó fiai egyesület tagjai vagyunk. A 22,5 méteres hosszúságó és 20 méteres szélességű zászló tudomásunk szerint Erdély, de lehet, hogy egész Románia legnagyobb lobogója lesz” – fogalmazott Daniel Juca.

A trikolórt a falu határában egy domboldalon húzzák fel és legalább 10 kilométeres körzetben látható lesz. A helynek törtlnelmi jelentősége is van, a II. világháborúban súlyos harcok zajlottak a környéken. 

banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_97Qs1iia_970x250.5b.jpg
banner_aMiI3tVq_728x90.5b.jpg

Kimaradt?