banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Gazdag évet zár a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület

A legutóbbi támogatási év eredményeiről, a következő ciklus terveiről számoltak be a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület képviselő kedden, Kolozsváron.

A nehéz sorban levők felemelése, támogatása nemcsak fontos, de szinte megható is – fogalmazott Mile Lajos kolozsvári főkonzul a beszámoló megnyitóján.

Péntek János, az egyesület elnöke kiemelte, román nyelven tanulókat is támogatnak, mert a magyar szakok nem fedik le a teljes spektrumot. A támogatott diákokkal való együttműködés nemcsak egy évig tart: ugyan első lépésben egy évre kötnek velük szerződést, de ha az eredmények jók, a diploma megszerzéséig kaphatnak támogatást.

Péntek elmondta, az a szakadék, ami a társadalomban van, egyre mélyül, pedig a tehetség egyformán van szétosztva függetlenül attól, hogy ki minek és hová születik, milyen anyagi helyzetbe és körülmények közé. Ráadásul nekünk Erdélyben nem szabad pazarolnunk a tehetségekkel, hiszen nem tudunk „felvásárolni” külföldi tehetségeket, mint máshol – tette hozzá. Beszélt arról is, a diszkriminatív rendszer nem magától lett ilyen, a politikum alakította olyanná, hogy az oktatási rendszer az elit felé mozduljon el, ne a teljes lakosság irányába.

Várják a tehetségeket

Cseke Zsófia, az egyesület ügyvezető elnöke elmondta, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület a 14. támogatási évében Erdély egész területéről 232 ösztöndíjast támogatott az alapprogrammal, a Barátság Programban pedig egyetemi hallgatóként 92 személyt. Az ösztöndíjak összértéke 728 ezer lej volt.

Oplatka András előző évi jelentős, 7,5 millió forintos adománya lehetővé tette a kiemelt Bánffy Miklós Ösztöndíj létrehozását. Ezt segítette a dr. Korponai Erzsébet negyvenezer eurós hagyatékából az egyesülethez eljuttatott rendkívüli adomány. A díja már át is adták első ízben.

A Nemzeti Tehetség Program pályázati támogatásával több programot is megvalósítottak: öt alkalommal zajlott Tehetségnap, első ízben szerveztek anyanyelvi tehetségfejlesztő tábort, sokadjára szervezték meg a pályaválasztási tájékoztatót az érettségi előtt álló ösztöndíjasaik számára, illetve jelenleg is zajlik a mentorálási programjuk matematikából. Megszületett ugyanakkor a Tanítvány Ösztöndíj is a Kőszikla Baptista Gyülekezet kezdeményezéséből és támogatásából. A Kolozsvári Magyar Napok keretében koncertező Bogányi Gergely és Boros Misi zongoraművészek a bevételt szintén az egyesület egyik ösztöndíjasának támogatására ajánlották föl.

A következő támogatási évre 95 ösztöndíjkérelem futott be az egyesülethez, ezt azonban kevésnek tartják, többre volna szükség – bátran lehet tehát jelentkezni. A programban összesen 309 ösztöndíjast számlálnak.

Berszán István kuratóriumi tag arról beszélt, hogyan születnek a támogatások, milyen megkeresések, az anyagi segítségen túli lehetőségek nyílnak meg előttük. Az említett baptista közösség tagjaként is elmondta, nem az a fontos, hogy a saját felekezetükhöz tartozókat támogassák, hanem, hogy segíthessenek.

Kapcsolódók

Kimaradt?