banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_UeQde8dZ_2_300x250.gif

Zöld utat kapott a Patriot légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről szóló törvénytervezet

279 támogató, egy ellenszavazattal és egy tartózkodással döntéshozó kamaraként elfogadta kedden a képviselőház a Patriot légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséről szóló törvénytervezetet. 

A képviselőház azt követően szavazott, hogy egy nappal korábban a szenátus is áldását adta a november elején a kormány által beterjesztett jogszabályra. A törvény hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg beszerzéséről rendelkezik, és felhatalmazza a védelmi minisztériumot, hogy már 2017-ben megkösse az első üteg megvásárlásáról szóló szerződést az Egyesült Államok kormányával, áfa nélkül 765 millió dollár értékben.

A jogszabályt gyorsított eljárásban tárgyalta a törvényhozói testület. A keddi szavazáson 279-en támogatták egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett.

Az eredeti tervek szerint a parlamentnek már a múlt héten kellett volna voksolnia a jogszabályról, de nem gyűlt össze elég törvényhozó, ezért a parlament döntésképtelen volt. A bukaresti média szerint a késlekedést az Egyesült Államok szóvá tette a román hatóságoknál. Teodor Melescanu külügyminiszter hétfőn újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy a múlt szerdán ázsiai körútjáról hazafele tartó, és Bukarestben egy éjszakára megszálló Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a vele folytatott megbeszélésen rákérdezett, miért volt döntésképtelen a parlament. Melescanu elmondta: arról biztosította Tillersont, hogy Románia álláspontja nem változott, és támogatja az amerikai rakétavédelmi rendszer beszerzését.

Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden a képviselőházi szavazás után a történteket úgy jellemezte: „vihar egy pohár vízben”. Dragnea szerint csak a média túlozta el az ügyet, és kiemelte, hogy a parlament szinte egyhangúlag fogadta el a törvényt.

Románia már az idei évtől vállalta, hogy a GDP 2 százalékát, több mint hárommilliárd eurót fordít védelmi kiadásokra. Bukarest összesen 3,9 milliárd dollárt fizet az Egyesült Államoknak a hét Patriot rakétaütegért. A vételár a szükséges szállítóeszközöket, lövegeket, karbantartási felszereléseket, valamint a kezelőszemélyzet kiképzésének költségét is fedezi.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?