DNA: őrizetbe vették Ninel Cercel szállításügyi államtitkárt

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészei zsarolás bűncselekményének gyanújával elrendelték Ninel Cercelnek, a szállításügyi minisztérium államtitkárának őrizetbe vételét. 

A gyanú szerint Ninel Cercel azt akarta elérni, hogy távolítsák el hivatalából a CFR teherszállítási részlege alá tartozó brassói központ vezetőjét, hogy a vasút teherszállító részlegének kárára magáncégek szerezzék meg az Azo Mureş Rt. szerződését. A DNA szerint Ninel Cercel azzal az indokkal váltotta le a központ vezetőjét, hogy október 31-én kigyúlt egy ammóniumnitrátot szállító vonat, jóllehet az incidensre nem is Brassó körzetében került sor. 

A vádhatóság szerint Cercel azt ajánlotta az igazgatónak cserében, hogy eltekintenek minden fegyelmi eljárástól és megtartják egy neki létrehozott tanácsadói tisztségben. 'A igazgatója nem fogadta el az ajánlatot, amire Cercel ellenőrzésekkel fenyegette meg, aminek nyomán majd kirúgják. Az államtitkár ezt azonnal gyakorlatba is ültette: már november 3-án két ellenőrzőcsoportot küldött Brassóba, még aznap értesítették az igazgatót, hogy jelentkezzék Bukarestbe, mert fegyelmi eljárás indult ellene" - állapította meg a nyomozhatóság. 

A DNA szerint az igazgató mindig is ellenezte, hogy az Azo Mureş szerződéseit a CFR teherszállítási részlegének kárára magáncégek kaphassák meg. 

Az államtitkár lemondott tisztségéről. 

Kapcsolódók

Kimaradt?