Tudose: a fizetések nem fognak csökkenni

Nem fognak csökkenni a fizetések, ezek vagy a jelenlegi szinten maradnak, vagy nőnek - nyilatkozta Mihai Tudose miniszterelnök pénteken Déván. 

A kormányfőt arról kérdezte a sajtó, hogyan hat ki majd a bérekre az a tervezett intézkedés, amelynek értelmében a társadalombiztosítási járulékokat teljes egészében áthárítják a munkavállalókra. „Semmi esetre sem csökkenek a fizetések, ezek vagy a jelenlegi szinten maradnak, vagy nőnek” – válaszolt a miniszterelnök.

Hozzátette, a munkáltatói szövetségekkel folytatott tárgyalások során megállapodtak, hogy - akárcsak az állami szektorban - a versenyszférában is hozzáadják a munkavállaló bruttó béréhez a társadalombiztosítással járó költségeket, amelyeket eddig a munkáltató fizetett. "Erre feltétlenül szükség van, mert egyre nehezebb jó munkaerőt találni, és a meglévő személyzet megtartása prioritást jelent minden épeszű vállalkozó számára” - jelentette ki Tudose.

Arra a felvetésre, miszerint az intézkedés nyomán egyes munkáltatók csökkenteni fogják a fizetéseket, a miniszterelnök azt mondta, a versenyszférában tevékenykedő munkáltatók ezt „eddig is megtehették volna”. „Nem, ők arra fogják használni ezt a mechanizmust, hogy ösztönözzék az alkalmazottaikat. A nettó bérek semmiképpen sem fognak csökkenni" - nyomatékosította Tudose. 

A miniszterelnök ugyanakkor megerősítette, hogy a 2 000 lej alatti fizetések 2019-től lesznek adómentesek, „ahogyan azt a kormányprogram is előírja”. A miniszterelnök ezzel valótlanságot állított, ugyanis a kormányprogram szerint már jövőre adómentesíteni kellene az alacsony béreket.

A 0,25 százalékos szolidaritási adó eddig is létezett

Eddig is létezett egy 0,25 százalékos szolidaritási adó, a pénzügyminisztérium most azt számolja, hogy miután megváltozott az adóalap, ne változzon a befolyó összeg reálértéke - fogalmazott Mihai Tudose miniszterelnök. Szerinte az adott félreértésre okot, hogy egy ehhez hasonló aról szó volt három-négy hónappal ezelőtt is.

"Egy olyan szolidaritási adóról esett szóó korábban, amit az üzleti forgalomra számoltak volna. Most, amikor beszélünk, minden munkáltató befizeti a 0,25 százalékos adót, amit az Európai Unió is kér és a szakszervezetek is ragaszkodnak hozzá. A pénzügyminiszter most azt számolja, hogy hány százaléknak kell lennie ennek az adónak ahhoz, hogy miután megváltozott az adóalap, a szolidaritási alapba befolyó összeg reálértéke ne változzon. Erről van szó. De az ön munkáltatója jelenleg is befizet 0,25 százalékot” – mondta Tudose Déván. 

Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettes szintén megpróbálta megmagyarázni a szolidaritási járulék kérdését, és hangsúlyozta: nincs szó új adóról. Magyarázata szerint jelenleg mindenki 39,25 százalékos társadalombiztosítási járulékot fizet: 22,75 százalékot a munkáltató, 16,5 százalékot a munkavállaló. Ezt jövőre, amikor a társadalombiztosítási járulék terhe a munkavállalóra hárul, 37 százalékra mérsékelik.

"Ami a 0,25 százalékos bérgarancia alapot illeti: eddig a munkáltató vagy négy különböző biztosítási számlára (munkanélküli segély, betegszabadság, stb.) befizette összesen a fizetésalap 2,25 százalékának megfelelő összeget. Ezentúl egy számlára fizet és kevesebbet: 2,25 százalék helyett 2 százalékot. Ez, ahogyan azt a szakszervezetek is kérték, a munkáltató felelőssége marad, mint ahogyan a munkavállaló által fizetendő 35 százalékot is a munkáltatónak kell átutalnia" - magyarázta Ciolacu. 

Kapcsolódók

Kimaradt?