Bodog: Romániában nem kapnak a páciensek ugyanolyan kezelést, mint Nyugaton

Romániában a páciensek nem részesülnek ugyanolyan kezelésben, mint a fejlettebb európai országok betegei - nyilatkozta csütörtökön Florian Bodog egészségügyi miniszter. 

"Nem ugyanolyan típusú kezelésekben részesülünk, mint a fejlettebb európai országok páciensei. Azért nem, mert egyrészt Romániában nincsenek bejegyezve, mert Románia nem vonzó bizonyos termékek számára, másrészt ami be is van jegyezve, az párhuzamos exporttal elhagyja az országot.  Ugyanakkor az egészségügyi infrastruktúra is elavult, hiába vannak nagyon jól felkészült egészségügyi szakembereink, ez nem kárpótolja azt, hogy így néznek ki a kórházak, ahogy" - mondta Bodog az egyetemi sürgősségi kórházban tartott beszélgetésen. 

A szaktárca vezetője elmondta, hogy a hatóságok európai uniós alapok felhasználásával javítanának a helyzeten. "A három regionális kórházat, az első hármat a nyolcból, európai alapokból fogjuk megépíteni" - mondta. Hozzátette, nagyon fontos a szűrési vizsgálatokra szánt alapok lehívása is, hiszen a megelőzéssel rengeteget lehet spórolni. 

Marius Nica, európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, európai alapok nélkül nem lehet kiegyenlíteni az egészségügyi rendszerben tapasztalt különbségeket. A 2014-2020-as finanszírozási periódusban szinte megháromszorozódott az egészségügyi rendszer fejlesztésére szánt összeg, körülbelül 700 millió euró áll Románia rendelkezésére. 

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?