Folytatódik a BBTE tehetséggondozó programja, a Mentor Klub

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem idén második alkalommal szervezi meg a Mentor Klubot, az egyetem Magyar Tagozatának egyik tehetséggondozó tevékenységét.

A programsorozat célja, hogy a hallgatók a megszerzett tárgyi tudás mellett személyes készségeiket is hatékonyan fejleszteni tudják. A szakmai siker szempontjából manapság az úgynevezett „soft skill”-ek legalább olyan fontosak, mint a szakmai, az egyetemi tanterv keretében, viszont jellemzően csak utóbbi fejlesztésére nyílik lehetőség.Kádár Magor egyetemi oktató képzése az I. Mentor Klubon | Fotó: Mizsei Szabolcs

A Mentor Klub többek között olyan készségek elsajátításához nyújt segítséget, mint a hatékony időgazdálkodás, tárgyalástechnika, stresszkezelés, személyes arculatépítés vagy tanulástechnika. Az októbertől májusig tartó programsorozat alatt a résztvevők 10 különböző témakörrel ismerkedhetnek meg. Emellett az idei programot két hétvégi képzés is színesíti.

A Mentor Klub szakiránytól független várja azon hallgatók jelentkezését, akik a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen alap- vagy mesterképzésen folytatják tanulmányaikat. A jelentkezéshez a Mentor Klub weboldalán található regisztrációs űrlapot szükséges kitölteni, valamint a kért dokumentumokat – önéletrajz és karrierterv – csatolni. A jelentkezési határidő: 2017. október 8.

További részletek a program weboldalán, valamint a bmk@ubbcluj.ro e-mail címen.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?