Besztercei bántalmazás: döntést hoztak a kivizsgálás során

Nem volt etnikai jellege a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnáziumban kirobbant konfliktusnak, az ötödikes kislányt nem azért bántalmazták, mert magyarul beszélt - állapította meg az Agerpres hírügynökségnek küldött közlemény szerint a hétfőn lefolytatott fegyelmi kivizsgálás, amelynek nyomán mindhárom gyereket megrovásban részesítették.

Az incidenst az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezte jelezte egy közleményben azt állítva, hogy az agresszióra azért került sor, mert a kislány magyarul beszélt.

"A gyerekek, a szülők és az osztályfőnökök nyilatkozatai alapján a bizottság az alábbi következtetésre jutott: a szeptember 21-i incidensnek nem etnikai okai voltak, hanem egy, a gyerekek közötti konfliktusról van szó. A nyilatkozatok szerint a két fiú románul kommunikált és nem is észlelték, hogy a lány a magyar tagozatról van. Mindkét fél azt nyilatkozta, hogy a konfliktust nem az váltotta ki, hogy a lány magyarul beszélt" - mutat rá a nyilatkozat. 

Az iskola igazgatósága írásos megrovásban részesítette a két hatodikos román fiút, akik erőszakosan viselkedtek az ötödikes lánnyal szemben, és szóbeli megrovásban részesítette a lányt, amiért "nem megfelelő magatartást tanúsított az események alatt". A három gyereket, szüleik hozzájárulásával pszichológiai konzultációra is javasolták. 

Kapcsolódók

Kimaradt?