Négy nap alatt ezrek ünnepeltek együtt a Szilágysági Magyar Napokon

Látványos tűzijáték zárta a Szilágysági Magyar Napokat vasárnap este. 

A hagyományos vasárnapi szabadtéri program nagy sikereknek örvendett, a szervezők értékelése szerint évről évre több résztvevőt sikerül megszólítaniuk - olvasható az RMDSZ hírlevelében. Mint írják, nemcsak az esti műsorokon, a napközbeni kulturális programokon is sokkal többen vettek részt, mint előző években. 

A négy nap alatt ezrek ünnepeltek együtt a Szilágysági Magyar Napokon, Szilágy megye legnagyobb magyar rendezvénysorozatán.

Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki visszatérő vendégnek számít a Szilágysági Magyar Napokon, rámutatott: az anyanyelv ápolása mellett a hagyományok éltetése fontos elemét képezi az identitásnak. Megőrizni, újrateremteni az értékeket, beépíteni azokat a 21. századba – pozitív üzenet ez, a megmaradásról szól – véli Kelemen Hunor. „Megerősíti azt, hogy kik vagyunk, hogyan is szeretnénk mi, magyarok szülőföldünkön élni. A Szilágysági Magyar Napokból hagyomány lett, ez pedig azt jelenti: közösségünk fontosnak tartja, hogy együtt ünnepeljen, van rá igény. Azt kívánom, jövőre is találkozzunk itt, Zilahon!” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.

„A Szilágysági Magyar Napok az a momentum közösségünk életében, amikor fel tudjuk mutatni összefogásunkat, értékeinket és ragaszkodásunkat hagyományainkhoz. A jövő felé vezető utat is jelképezi, a jelenünkben élve mindig arra gondolunk, hogy biztos megélhetést kell teremtenünk saját közösségünknek” – emelte ki Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke a rendezvény kapcsán. 

Hangsúlyozta: „ezek a rendezvények azt szolgálják, hogy együtt legyünk, együtt gondolkozzunk, és őrizzük meg mindazt, amit őseinktől kaptunk. Nemcsak ápolnunk kell hagyatékunkat, hanem gyarapítanunk is. Minden generáció eddig hozzá tett örökségünkhöz, azért lett olyan szép, olyan nagyszerű a magyar kultúra. Legyen az néptánc, szüreti szokások, gasztronómia, mind örökségül kaptuk. Büszkének kell lennünk minderre, hiszen népszokásainkat mások is csodálják, főként ezeken az eseményeken”.

A rendezvény szervezője az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete, a Szövetség Zilahi Szervezete, a Szilágyság Kulturális Egyesület és a Szilágy Társaság Kulturális Egyesület. Támogatója a Communitas Alapítvány, Zilah Város Polgármesteri Hivatala, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, valamint a Bethlen Gábor Alap.

Kapcsolódók

Kimaradt?