Ismét mozgolódnak a civilek Verespatak-ügyben

Kedd este a miniszterelnök bejelentette: a kormány visszavonja Verespatak előterjesztését az UNESCO világörökségi listájára. Ennek hatására a közösségi médiában már másnap megjelentek az első felhívások a hétvégi tüntetésekre. Fotó: fanfest.ro

„Nem hagyjuk Verespatakot!”, „Le a Tudose-kománnyal, a forradalom Verespatakon kezdődik!” – ezekkel a címszavakkal szerveződnek a civilek az ország több nagyvárosában azzal a céllal, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a kormány lépésével szemben. Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben, Jászvásáron, Brassóban, Gyulafehérváron és Szebenben készülnek tüntetni pénteken 19 órakor a városok főterein. De jelent meg mozgósító felhívás a londoni és a berlini románok számára is.

Emellett petíciót is indítottak, amelyre eddig 14.673 aláírás gyűlt össze. A civilek ezzel kimondottan a miniszterelnökhöz akarnak fordulni. Többek között azt kérik, hogy vonja vissza a döntését, és azt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megvédje Romániát a Gabriel Resources kanadai vállalattal szemben, és ne fogadjon el semmi olyan kompromisszumot, ami a ciántechnológiás aranybánya megnyitását segítené elő. 

Kapcsolódók

Kimaradt?