Népszavazást tartanak Olt megyében a megye nevének megváltoztatásáról

Népszavazást tartanak október 15-én Olt megyében a megye nevének megváltoztatásáról. Ha az igenek győznek, a dél-romániai megye neve Olt-Romanaţi lesz.

A referendum kiírásáról csütörtökön határozott Olt Megye Tanácsa. E szerint a szavazóknak arra a kérdésre kell majd válaszolniuk igennel vagy nemmel: „Egyetért-e azzal, hogy Olt megyét Olt-Romanaţi megyének nevezzék el?'”

Marius Oprescu megyei tanácselnök érvelése szerint az új megnevezéssel erkölcsi elégtételt szolgáltatnának az egykori Romanaţi megye lakóinak. Szerinte nem jelentene többlet utánajárást a névváltoztatás, mert a vonatkozó törvény azt is előírná, hogy csak az igazolványok, dokumentumok érvényességének lejártával kellene az új megyenevet feltüntető dokumentumokat kérvényezniük a megye lakóinak.

„A jelenlegi Olt megye két történelmi megyéből alakult ki, a volt történelmi Olt megyéből és az egykori Romanaţi megyéből. Mi ezzel a referendummal, mint az erkölcsi elégtétel-szolgáltatás egyetlen lehetséges módozatával, azt akarjuk elérni, hogy Olt megyét Olt-Romanaţi megyének nevezzük el” - mondta Marius Oprescu.

Kapcsolódók

Kimaradt?