Az RMDSZ elnöke Sorosról: egyetlen ember nem képes rendszereket megdönteni

Nem hiszi Kelemen Hunor, hogy egyetlen ember képes lenne rendszereket megdönteni és globális problémákat okozni, ahogyan azt sokan Soros Györgyről állítják.

Erről az RMDSZ elnöke csütörtökön nyilatkozott a RFI-nek. A politikust annak kapcsán kérdezték, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke több alkalommal bírálta az általa „gonosz személyiségnek” tartott üzletembert. Soros Györgyről többek között azt is állította, hogy az ellene indított sajtótámadások hátterében áll.

Kelemen Hunor elmondta, nem tudja, hogy Liviu Dragne mire alapozza ezeket az állításait. „Nem akarok vitába szállni sem Dragneával, sem másokkal (…), mert nincsenek adataim, információim. Ezért rendkívül távolságtartó és visszafogott maradok ebben a kérdésben” – fogalmazott a politikus.

Az RMDSZ elnöke elmondta, 1993-ban, újságíróként maga is kapott ösztöndíjat Soros György alapítványától, amikor a Szabad Európa Rádiónál gyakornokoskodott. „Senki sem kért ezért semmit cserében, sem a Nyílt Társadalom Alapítvány, sem mások” – jelentette ki.

Szerinte Liviu Dragneának érvekkel, bizonyítékokkal kellene alátámasztania a Soros Györgyről tett kijelentéseit. „Amúgy nem hiszem, hogy egyetlen ember képes lenne rendszereket megdönteni és főként globális problémákat okozni, mint ahogyan ezt periodikusan Sorosról rebesgetik” – mondta az RMDSZ elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?