Florian Bodog: nem lesz gond a rezidens orvosok ösztöndíjával
Florian Bodog egészségügyi miniszter vasárnap biztosította a rezidens orvosokat, hogy továbbra is meg fogják kapni ösztöndíjukat. Az egészségügyi tárca vezetője ezzel a Románia 100 platform felvetésére reagált, miszerint a rezidens orvosok arról értesültek, hogy július elsejétől, vagyis az új bértörvény életbe lépésétől kezdve már nem fogják megkapni a 670 lejes ösztöndíjat.
Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó Florian Bodog azt mondta: az általa vezetett tárca illetékes igazgatósága már felvette a kapcsolatot a munkaügyi minisztériummal ebben az ügyben. „Van egy vita arról, hogy az ösztöndíjak kiadhatók-e vagy sem, de én biztosíthatom önöket, hogy a kormány szándékai között nem szerepel a rezidens orvosok jövedelmének csökkentése, éppen ellenkezőleg. Engem arról tájékoztattak, hogy két jogszabály is van, amelynek alapján továbbra is folyósíthatjuk a rezidensek ösztöndíjait. (...) Én biztosítom a rezidens orvosokat, hogy nem fog csökkenni a jövedelmük a mostanihoz képest” - jelentette ki Florian Bodog.A Dacian Cioloş volt kormányfő által létrehozott Románia 100 platform magyarázatot kért az egészségügyi minisztériumtól amiatt, hogy több rezidens orvos jelzése szerint július elsejétől, vagyis az új bértörvény életbe lépésétől kezdve már nem fogják megkapni a 670 lejes ösztöndíjat.
A Románia 100 platform hivatalos oldala arra hívja fel a figyelmet, hogy a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló többség a 2017. júniusában elfogadott, 153-as törvénnyel visszavonta azt a 2013. novemberében elfogadott, 103-as sürgősségi rendeletet, amely előírta, hogy az állami egészségügyi intézményekben dolgozó rezidens orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek, akiknek havi bruttó fizetése kisebb, mint 3 000 lej, havonta 670 lejes rezidensi ösztöndíjban részesülnek.
„Amennyiben ez egy tévedés, úgy sürgősen javítani kell. A választási kampányban az orvosok iránti gondoskodásával hencegett a PSD, állítva, hogy az orvosoknak az országban kell maradniuk, de most az orvosok legsebezhetőbbjeit fosztotta meg egy jelentős jövedelemtől. Ha ennek nem egy tévedés, hanem a rossz kormányzás az oka, akkor ez az egészségügyi rendszerre és Romániára nézve egyaránt mérgező kormány hozzá nem értését jelzi” - vélekedik az említett forrás szerint Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter, a Románia 100 platform egyik alapító tagja.
A Románia 100 platform hozzáteszi, 2016-ban több mint 15 000 rezidens orvos dolgozott a romániai egészségügyben. A közvélemény-kutatásokból ugyanakkor az derül ki, hogy az orvosit végzett fiatalok mintegy 85%-a külföldön keresne állást - olvasható a platform weboldalán.