Eltörölték a büntetőilletéket, csökken a szemétszállítási díjszabás

Háromszéken április óta havonta módosul a hulladékelszállítási díjszabás. Két alkalommal növelték a köztisztasági vállalatnak befizetendő díjat, ebben a hónapban várhatóan fejenként két lejjel csökkentik a hulladékelszállítás költségét.

Ennek oka, hogy a kormány felfüggesztette a nem szelektíven válogatott hulladék lerakásakor kirótt tonnánként 80 lejes büntető illetéket. A háromszéki települések hulladékgazdálkodását elvégző sepsiszentgyörgyi Tega köztisztasági vállalat igazgatója, Máthé László a Maszol érdeklődésére elmondta: arról értesültek, hogy a kormány felfüggesztette a büntető illetéket, viszont az erről szóló rendelkezés még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Amint életbe lépik az intézkedés, a korábbi ígéretükhöz híven csökkentik a hulladékelszállítási díjszabást, mondta a háromszéki köztisztasági vállalat igazgatója, aki arra is felhívja a lakosság figyelmét, hogy mindig utólag számláznak, tehát a júliusban kiállított számlákon a júniusi szemétszállítási szolgáltatás ellenértéke szerepel, így a háromszékiek várhatóan augusztusban kapják meg az első alacsonyabb összegű számlát.

Mint arról beszámoltunk a hazai köztisztasági vállalatok azt követően kényszerültek díjszabásaik megemelésére, hogy a korábbi kormány döntése értelmében 80 lejes büntetőilletéket kellett kifizessenek minden tonna lerakóba vitt szemét után. Az Európai Unió ugyanis elmarasztalta Romániát amiatt, hogy nem megfelelő ütemben vezette be a szelektív hulladékgyűjtést. Az uniós direktívák szerint 2020-ig a begyűjtött hulladék 50 százalékát kell szelektíven válogatni, ettől a céltól még nagyon távol van az ország. Kovászna megyében például tavaly a szelektív gyűjtési arány alig tíz százalékos volt.

A büntetőilleték bevezetése nagy érvágást jelentett a köztisztasági vállalatoknak. A háromszéki Tega Rt áprilisban több mint 200 ezerlejes veszteséget könyvelt el, ezért kénytelenek voltak májustól a büntetőilletéket ráterhelni a lakosságra.

Sepsiszentgyörgyön fejenként, havonta tizenegy lejbe kerül a szemételszállítás, falvakon fejenként kilenc lejbe, míg a cégek és intézmények köbméterenként 123,30 lejt kell fizessenek a hulladék elszállításért. A büntető illeték eltörlése révén magánszemélyek két lejjel-, a jogi személyek pedig 13,33 lejjel fizetnek majd kevesebbet.

Kapcsolódók

Kimaradt?