Támogatta az RMDSZ az állami színházakban és operákban dolgozó személyzet fizetésemelését

Az RMDSZ is támogatta az állami színházakban és operákban dolgozó személyzet 20 százalékos fizetésemelését.

„Bérezési aránytalanságokat vont maga után az a sürgősségi kormányrendelet, amellyel év elején a Kulturális Minisztérium alárendeltségébe tartozó előadóművészi intézményekben, vagyis a színházakban, operákban dolgozó művészeti alkalmazottak fizetését megemelték. Üdvözlendő volt a művészek béremelése, azonban az adminisztratív személyzet, a könyvelőségek dolgozói, a gépkocsivezetők fizetése igen alacsony maradt" – nyilatkozta Csép Andrea Éva.

Az RMDSZ-es képviselő, a parlament alsóháza munkaügyi bizottságának tagja azt követően nyilatkozott, hogy a képviselőház döntőházként szavazta meg a 99/2015-ös sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvény-tervezetet.

Mint elmondta, aránytalan volt az is, hogy a sajtóreferens, akkor is, ha irodavezetői minősége volt, kevesebb pénzt kapott, mint egy alacsonyabb beosztású, de a színpadi, művészeti munkát segítő alkalmazott. "2018 januárjától az egységes bértörvény értelmében minden állami alkalmazottnak 25%-al nő az alapfizetése, de a fent említett személyeknek a ma elfogadott módosítás nélkül továbbra is aránytalanul lett volna megállapítva a bérezése. A ma elfogadott törvénytervezet már mostantól előír egy 20 százalékos fizetésemelést nekik, és az új bért veszi figyelembe a januári emeléskor is "

A Maros megyei képviselő hozzátette: „több száz magyar ember béréről beszélünk, hiszen ez a törvény-tervezet érinti például a marosvásárhelyi magyar színház, vagy az egyetlen romániai magyar opera alkalmazottait is.”

A törvény-tervezet más állami intézményekben dolgozó alkalmazottak bérét is emeli, így például 30%-os fizetésemelést ír elő az állami könyvtárak és múzeumok alkalmazottainak, és 20%-os emelést a Mezőgazdasági és Fejlesztési Minisztérium, illetve az Ifjúsági és Sport Minisztérium alárendeltségébe tartozó állami intézmények alkalmazottainak, akik az év elején jóváhagyott fizetésemelésben nem részesültek.

Az elfogadott törvény-tervezet a Hivatalos Közlönyben történő megjelenése után három nappal lép érvénybe. Ezt követően kaphatnak az alkalmazottak emelt fizetést.

Kapcsolódók

Kimaradt?