Így reagált a kormányfő a saját pártja irányából érkező támadásokra

Romániának stabilitásra és előreláthatóságra van szüksége, írta Sorin Grindeanu miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalára.

A kormányfő vélhetően a pártja (a PSD) irányából érkező támadásokra reagált. Az utóbbi időben ugyanis a szociáldemokraták vezető politikusai (többek között Liviu Dragnea pártelnök és Gabriela Firea főpolgármester) nyíltan vagy burkoltan bírálták a kormányfőt, és sajtóértesülések szerint felmerült a lecserélése is.

"Romániának ma rengeteg lehetősége van, amelyek végleg elindíthatnak a haladás és jólét útján. Ehhez azonban stabilitásra és előreláthatóságra van szükség. A 2016 decemberi szavazás bebizonyította, hogy a románok is ugyanazt akarják: egy stabil, széleskörű parlamenti támogatottságot élvező kormányt. Ezzel a bizalommal, amellyel a románok kitüntettek minket, nem élhetünk vissza új változtatások, új politikai válságok, esetleg új választások, egy szóval INSTABILITÁS miatt' - írta a kormányfő a közösségi oldalra.

Grindeanu hozzátette, Klaus Johannis államfő USA-ban tett látogatása új lendületet adott a két ország közti stratégiai partnerségnek, most Románián a sor, hogy bebizonyítsa: képes tartani magát vállalásaihoz.

"Az Izraelben, Ausztriában, Franciaországban, Horvátországban tartott találkozóim, az EU-tisztségviselőkkel ápolt kapcsolatok, mindez az erőfeszítés egy irányba mutat: hogy megmutassuk, Románia képes tartani magát vállalásaihoz és a befektetők megbízhatnak bennünk. Csak tőlünk függ, hogy bebizonyítsuk: egységes nemzet vagyunk, amely eltökélten halad a helyes úton. Hiszek a Románia elnöki hivatala, a szenátus, a képviselőház és a kormány közti párbeszéd fontosságában' - írta a kormányfő a Facebookra.

Kapcsolódók

Kimaradt?