banner_kahA4IWq_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-02.png
banner_3NdkJGmT_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-03.png
banner_E868yDDL_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-01.png

Mondvacsinált feszültséget táplál „valaki” Grindeanu és Dragnea között?

A tisztelet határozza meg a Liviu Dragneával való viszonyát - nyilatkozta csütörtök este Sorin Grindeanu. A miniszterelnök azt mondta, napi szinten egyeztet a szociáldemokrata pártelnökkel, ugyanakkor azonban azt is hangsúlyozta, hogy van „valaki”, aki próbálja táplálni a közte és Dragnea közötti „mondvacsinált feszültséget”. 

„Január 4-én tettük le a hivatali esküt kollégáimmal, de már az első héten elkezdtek feszültségekről beszélni, illetve arról, hogy valami nincs rendben köztem és Dragnea elnök között. Az utóbbi időben ezek a hangok felerősödtek, de nem igaz, amit állítanak. Én a magam részéről tiszteletet érzek a pártelnök iránt. Nem tudom azonban nem észrevenni, hogy van valaki, aki próbálja táplálni ezt a mondvacsinált feszültséget. Naponta beszélek, egyeztetek a pártelnökkel, és ez így természetes, hiszen ő vezeti a pártot, amelynek a tagja vagyok” – fogalmazott Grindeanu a Románia TV műsorában.

Mint korábban írtuk, Liviu Dragnea azt nyilatkozta, hogy valószínűleg már vasárnap vagy hétfőn véglegesítik a minisztereket kiértékelő jelentést, és ekkor dől el az is, hogy minek kell távoznia a kabinetből.

Kapcsolódók

Kimaradt?