Oltean Csongor MIÉRT-elnökjelölt Brüsszelben is ismertette az #itthonfiatalon programot

Brüsszelben folytatta kampánykörútját Oltean Csongor MIÉRT elnökjelölt, aki munkamegbeszéléseken vett részt Winkler Gyula, Európai Paramenti képviselővel és Vincze Loránttal, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnökével. A fiatal háromszéki politikus részt vett az Európai Parlamentben az Örökségünk Őrei vetélkedő idei nyertes csapatainak bemutatkozásán is.

Oltean Csongor elmondta, a MIÉRT tagja a YEPP-nek, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének, ugyanakkor kezdeményezték a csatlakozását a YEN-hez, a FUEN ifjúsági szervezetéhez is. Ezek a tagságok rengeteg jogosítvánnyal járnak, számos fórumon lehet az erdélyi magyar fiatalok hangját hallatni. „Az új fejezet az RMDSZ hangsúlyosabb külpolitikai tevékenységét is jelentette, meggyőződésem, hogy egy erősebb külügyi tevékenységre van szükség ifjúsági szinten is, hiszen sok kapcsolódási pont van az ifjúságpolitika és a külpolitika között. Jó példa erre a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez szükséges aláírások gyűjtése, ahol az RMDSZ számíthat a fiatalok munkájára, mert mindannyiunk közös célja, hogy jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről” – részletezte Oltean.   

Winkler Gyula EP-képviselő a találkozón kiemelte: „A Magyar Ifjúsági Értekezlettel való együttműködés nagyon fontos számomra, a képviselői munkám az a része, melyet legjobban kedvelem. Erőt ad a fiatalok kreativitása, lendülete, szeretem a bátorságot, amellyel a kihívásokhoz viszonyulnak. Szívesen veszek részt a MIÉRT rendezvényein, az EU táborban évente közösen szervezzük meg a volt gyakornokaim találkozóját. Különösen fontos a MIÉRT európai szintéren való megjelenése, aktív fellépése, ezért kiemelten támogatom ezirányú törekvéseit. Örömmel és szakmai megelégedéssel tölt el az, hogy Európai Parlamenti gyakornokaim a MIÉRT soraiból kerülnek ki. Remélem, hogy a jövőben új kezdeményezésekkel, friss ötletekkel gazdagodik a közös munkánk.”

Vincze Loránt, FUEN elnök úgy fogalmazott, maximálisan támogatja, hogy a MIÉRT tevékenyen vegyen részt az európai ifjúsági szervezetek munkájában, kiemelten a FUEN mellett működő YEN, a Nemzetiségi Ifjak Szervezetében. „Az erdélyi fiataloknak alakítaniuk kell  az európai ifjúságpolitikát, részt kell venniük az olyan együttműködésekben, mint az elmúlt évek legnagyobb kisebbségvédelmi projektje, a Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés. Üdvözlöm a MIÉRT szándékát, hogy Erdélyben és Európában is csatlakozik az aláírások összegyűjtéséhez” – fogalmazott a FUEN elnöke.

A továbbiakban Magyar Ágnes Zsófiával, a YEPP alelnökével is találkozott az elnökjelölt, akivel megegyeztek abban, hogy a magyar–magyar kapcsolatokat erősíteni kell, ahhoz, hogy a nemzetközi porondon egységesen tudjanak fellépni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?