Részletek derültek ki az öt fiatal életét kioltó erdélyi balesetről

A Besenyőtől 60 km-re lévő négerfalvi (Negrileşti) nagyszülőket készült meglátogatni az az öt fiatal, akik életüket vesztették egy vasúti átkelőnél történt balesetben. Az autót vezető lány szemtanúk szerint az előtte haladó jármű példáját követve hajtott át a vasúti síneken.

Nem a figyelmeztető jelzésekre, hanem a mindössze néhány méterrel előtte haladó járműre figyelt annak az autónak a vezetője, amelyet elgázolt a vonat a Beszterce-Naszód megyei Besenyőn – írja szemtanúkra hivatkozva a bistriteanul.ro. A 19 éves lány a másik sofőr példáját követve akart áthajtani a vasúti síneken.

Az elől haladó jármű hajszál híján úszta meg a végzetes balesetet, ám az öt fiatalt szállító autót telibe találta az érkező vonat. A személygépkocsit mintegy 200 métert tolta maga előtt a szerelvény.

Mint korábban írtuk, az autónak mind az öt utasa életét vesztette. Négyen testvérek voltak, az ötödik áldozat az unokatestvérük volt. A helyszínen meghalt egy 19 éves és egy 14 éves lány, illetve egy 19 éves fiú. Röviddel a baleset után elhunyt a 20 éves unokatestvérük is, egy 12 éves lány másnap vesztette életét egy marosvásárhelyi kórházban.

Az öt fiatal Besenyőtől 60 km-re lévő négerfalvi (Negrileşti) nagyszülőket készült meglátogatni. A 19 éves lány egy hónappal ezelőtt kapta ajándékba a Volskwagen típusú gépkocsit a szüleitől. Jogosítványát a baleset előtt három héttel szerezte meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?