Navracsics Tibor a román külügy kifogásairól: a főbiztos támogatta a kolozsvári látogatásomat

A román külügy levélben sérelmezte az Európai Bizottság elnökénél, Jean-Claude Junckernél, hogy Navracsics Tibor elfogadta a meghívást a Kolozsváron zajló FUEN-kongresszusra, és nem látogatott el Bukarestbe. Ezt a kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos maga erősítette meg csütörtökön a Maszolnak adott exkluzív nyilatkozatában. Bukarest panasza hatástalan volt, mert a főbiztos támogatta a magyar uniós tisztségviselő kolozsvári látogatását.

„Az Európai Bizottság elnöki irodája tájékoztatott engem arról, hogy kaptak egy levelet, amelyben a román külügy kifogásolta, hogy én Kolozsvárra jövök. Jean-Claude Juncker elnök úr egyúttal biztosított is arról, hogy támogatja az utazásomat, tehát ez semmilyen problémát nem jelent. A levél teljes tartalmát nem ismerem” – válaszolta kérdésünkre a FUEN-kongresszus szünetében Navracsics Tibor.

A magyar biztos elmondta, egyszerű magyarázata van annak, hogy miért nem ment el Bukarestbe. „Azért nem mentem, mert nem hívtak meg a román fővárosba” – magyarázta. Tájékoztatása szerint mandátuma eddigi két és fél éve alatt másodszor van Kolozsváron: 2014 novemberében az Európai Ifjúsági Fórum kongresszusán vett részt a kincses városban, csütörtökön pedig az európai kulturális örökségről beszél a FUEN kongresszusán.

Arra a felvetésünkre, miszerint biztosi minőségében való jelenléte a FUEN-kongresszuson értelmezhető-e úgy, hogy az Európai Bizottság nyitottá vált a Minority Safepack javaslatcsomag iránt, Navracsics Tibor azt válaszolta: a kongresszus nem a kisebbségi polgári kezdeményezésről szól.

„A FUEN kongresszusa számomra alkalmat ad arról beszélni, hogy miként tudnak a nemzeti kisebbségek Európa kulturális örökségéhez, sokszínűségéhez hozzájárulni” – fogalmazott. A biztos emlékeztetett, hogy 2018 az európai kulturális örökség éve lesz. „Ez egy helyi aktivitásra épülő év lesz, ezért természetesen a kisebbségekre támaszkodva tervezzük az év eseményeinek megszervezését” – tette hozzá.

Kelemen Hunor Zilahon már szóvátette

Arról, hogy a román külügy akadályozni próbálja az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója kolozsvári rendezvényét, Kelemen Hunor beszélt először Zilahon, az RMDSZ múlt heti kongresszusán. A szövetségi elnök akkor a politikai beszámolójában kijelentette: a bukaresti diplomácia azt a nem titkolt célt követi, hogy a magyar közösség törekvéseit elakassza, és rossz színben tüntesse fel a magyarokat szerte a világban.

"Ha külpolitikai vezető lennék, nem hazudnám tele a fél világot és nem állítanék valótlanságot arról, hogy mi a helyzet a magyar kisebbséggel. Nem próbálnám elakasztani azokat a törekvéseket, amelyek európai bevett és elismert gyakorlatot ajánlanak Románia számára" - jelentette ki Zilahon az RMDSZ elnöke.

Úgy tudjuk, hogy Kelemen Hunor a beszédében a román külügynek a Jean-Claude Junckerhez küldött levelére utalt. Utalt a román külügy ellenséges magatartására a sajtónak tartott csütörtök reggeli eligazítón a FUEN elnöke is. „A román diplomácia azon dolgozott, hogy ne legyenek itt a román állam képviselői, mert ezzel legitimálták volna, hogy mi itt elmondjuk a gondokat” – mondta Vincze Loránt.

Megkérdeztük a külügyet és Brüsszelt is

Portálunk csütörtökön több kérdést is feltett Külügyminisztérium sajtóirodájának a Jean-Claude Junckernek küldött levéllel kapcsolatban, és az Európai Bizottság elnökének kabinetjét is megkerestük az ügyben. Ha választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Kapcsolódók

Kimaradt?