Vége az "aláír, mint a polgármester" jelenségnek

A felsőház plénuma elfogadta hétfőn a helyi közigazgatásról szóló 2001/215-ös törvény módosítását, amelynek értelmében a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és helyetteseik aláírásukkal az okiratok valódiságát tanúsítják, míg a szakszemélyzet aláírása a törvényességüket szavatolja.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője a szavazás után kifejtette: az önkormányzati vezetőt arra választják, hogy stratégiát, irányt szabjon a munkának, a folyamatok kidolgozását kiadja az önkormányzatban dolgozó szakembereknek, akik javaslatokkal jönnek a kiosztott feladat megvalósítására. A szakmai dokumentumokat ők készítik elő, és javaslatukkal, illetve véleményezésükkel aláírásra javasolják az önkormányzat vezetőjének.

„Ehhez képest jelenleg szinte kizárólag a polgármester, a megyei tanácselnök felel ezeknek a dokumentumoknak az aláírásáért. Holott a munka szakmai részéről dönteni, például arról, hogy hogyan kell kimérni egy földterületet, kinek ad az önkormányzat működési engedélyt, ki építkezhet, és hány emeletes ingatlant építhet, nem az önkormányzati vezető feladata, és nem is lehet az ő felelőssége. A törvénymódosítás tisztázza, hogy a polgármester, megyei tanácselnök aláírásával hatályossá teszi a dokumentumot, de mivel annak szakmai részét a szakemberek dolgozták ki, ezért a jogszabályért a felelősséget nekik kell vállalniuk” – magyarázta a politikus.

Cseke Attila szerint ez nem jelenti azt, hogy a törvény kizárja a polgármesterek, megyei tanácselnökök felelősségét az általuk aláírt dokumentumokért. „Ha az önkormányzati vezető úgy ír alá, ad ki dokumentumot, hogy a kellő szakmai háttere nem biztosított, a szakemberek aláírása hiányzik, akkor ő felel az illető jogszabályért, hiszen a szakemberek véleményét vagy megkerülte, vagy nem tartotta be. Ugyanakkor minden más esetben, amikor egy szakmai dokumentum hatályossá tételéről van szó az önkormányzat vezetőjének aláírása által, a szakemberek felelőssége lesz ezentúl a dokumentumok kiadása” – fejtegette a frakcióvezető. 

Kapcsolódók

Kimaradt?