Beidézték a legfőbb ügyészségre Ion Iliescut és Petre Romant

Beidézték hétfőn a legfőbb ügyészségre Ion Iliescu volt államfőt, hogy kihallgassák a bányászjárással kapcsolatos ügyben. 

Ugyancsak hétfőn Petre Roman volt miniszterelnöknek is meg kellett jelennie az ügyészek előtt. 

Ügyészségi források szerint mindkettejüket azért idézték be, hogy tudomásukra hozzák, kiterjesztik az ellenük indított bűnvádi eljárást. Ion Iliescut és Petre Romant emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolták meg 2016 decemberében a bányászjárással kapcsolatos ügyben. 

Ion Iliescu hétfőn hozzávetőlegesen fél órán át tartózkodott az ügyészség épületében, távozásakor nem kívánt nyilatkozni a sajtónak. 

A katonai ügyészség Ion Iliescu és Petre Roman mellett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen indított bűnvádi eljárást az 1990-es bányászjárás ügyében. 

Az ügyészek szerint 1990. június 11-e és 15-e között a vádlottak „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. 

Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15-e közötti „támadás” nyomán négy személy életét vesztette, 1 272-en megsérültek, 1 242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. 

Kapcsolódók

Kimaradt?