Keresi az ügyészség a bányászjárás száz áldozatát

Az 1990-es bányászjárás száz áldozatának azonosítására kért lakossági segítséget a  katonai ügyészség, amely pénteken nyilvánosságra hozta az akkor jogtalanul fogva tartottak egy részének fényképeit.

Az ügyészek száz olyan személy portréját közölték, akiket 1990. június 13-án őrizetbe vettek a hatóságok. Akkor a Bukarest központjában a Ion Iliescu vezette hatalom ellen tüntető tömeget feloszlatták a karhatalmi erők. Másnap a Zsil-völgyi bányászok is Bukarestbe érkeztek szervezett módon, és brutálisan bántalmaztak civileket. Ezért emlegetik az akkori eseményeket bányászjárásnak. 

A katonai ügyészség decemberben több magas rangú egykori  vezető, köztük Ion Iliescu volt államfő ellen indított bűnvádi eljárást az akkor történtekért. A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek.

Az ügyészség pénteki közleménye szerint azért van szükség a lakossági segítségre, hogy a vizsgálatot belátható időn belül lezárhassák, és vádat emelhessenek a gyanúsítottak ellen. A száz személyt a măgurelei katonai központban őrizték, a teljes adatfelvétel azonban nem történt meg estükben. Csak neveiket rögzítették, ezért most a hatóságoknak gondot okoz az azonosításuk és felkutatásuk. A vádhatóság szerint az akkor fogva tartottak egy része a retorzióktól tartva hamis neveket adhatott meg.

Az ügyészek bűnvádi eljárást indítottak Iliescu mellett Petre Roman akkori miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes és Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter ellen.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?