Brassó után székelyföldi városokban a legtisztább a levegő

A legtisztább levegőjű városok Erdélyben vannak, a legszennyezettebbek pedig a Kárpátokon túli területeken, elsősorban a déli országrészben – derül ki a storia.ro és a D&D Research által végzett közös felmérésből.

Az online kérdőíveket eddig csaknem 200 ezren töltötték ki. A légkör szennyezettségére vonatkozó kérdésekre adott válaszoknak öt fokozatuk volt, az egyes a legnagyobb szennyezettséget, az ötös a legtisztább levegőt jelölte.

A felmérés szerint a legszennyezettebb levegőt érdekes módon nem Bukarest, hanem Ploiești lakói lélegzik be. Bukarest ebben a rangsorban „csak” a harmadik helyre szorult, a második helyet ugyanis Călărași foglalja el.

A harmadik helyre kerülő Bukaresttől légszennyezettség tekintetében nem sokkal marad el Focșani, majd a rangsorban Galac, Slatina, Resicabánya, Bákó, Szatmárnémeti és Brăila következik.

A lista túlsó végén, a dobogón három erdélyi város áll. Furcsamód Romániában a legtisztább a levegő egy nagyvárosban, Brassóban van. A második és harmadik helyet viszonylag közeli város foglalja el, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda. A rangsorban a Kárpátokon túli további két város – Râmnicu Vălcea és Piatra-Neamț – után ismét két erdélyi nagyváros következik: Nagyszeben és Kolozsvár. A legtisztább levegőjű romániai városok tízes listáját Pitești, Slobozia és Botoșani zárja.

A helyzet lakónegyedek szerint

A romániai történelmi régiókat illetően úgyszintén Erdély vezet: 40 ezer lakos szavazott arra, hogy ebben a térségben a legtisztább a levegő. A rangsort Bukarest és Ilfov megye zárja, a megkérdezettek szerint itt a legszennyezettebb a levegő.

A városok esetében felmérés készült a lakónegyedek levegőjének tisztaságáról is. A megkérdezettek értékelése szerint a ploiești-i Mihai Bravu negyedben a legszennyezettebb a levegő, majd a marosvásárhelyi Meggyesfalvi negyed következik, a slatinai Állomás negyed pedig még dobogós helyezést ért el a negatív listán.

Szennyezett Bukarest több lakónegyede is, így például az Unirii, az Észak Pályaudvar környéke, a Ștefan cel Mare út és vidéke továbbá a Moșilor városnegyed.

A legtisztább levegőjű városrész Romániában a brassói Rakodó negyed. A második helyen a szintén brassói Noa, a harmadikon a nagyszebeni Valea Aurie (Aranyosvölgy) lakónegyed áll.

A  román fővárosban egyébként a legtisztább a levegő a Pajura, a Dămăroia és Băneasa negyedben, majd a Vatra Luminoasă, az Aviației, a Titan és a Domenii lakónegyed következik. 

Kapcsolódók

Kimaradt?