Megbírságolt a rendőrség egy besztercei férfit, aki a Facebookon sértegette a PSD-t

Kétszáz lejes bírságot rótt ki a besztercei rendőrség egy férfire amiatt, hogy a Facebookon sértő szavakkal illette a Szociáldemokrata Pártot (PSD). 

A jelenleg Angliában élő Călin Lucian Farcaş vasárnap este tette közzé a Facebookon a rendőrségtől kapott írásbeli értesítést arról, hogy megbírságolják egy március 12-ei bejegyzése miatt. Az indoklás szerint a férfi a PSD Beszterce-Naszód megyei szervezetének több tagját sértő szavakkal illette egy Facebook-bejegyzésében, ezért kell büntetést fizetnie. 

Crina Sîrb, a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-Főkapitányság szóvivője hétfőn az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó politikai formáció március 17-én emelt panaszt a bejegyzés miatt a rendőrségen. A szóvivő azt is közölte, a bírságot az 1991/61-es törvény második cikkelye alapján rótták ki, mely szerint kihágást jelent nyilvánosan obszcén gesztust tenni, káromló, sértő vagy vulgáris kifejezéseket használni, vagy bántalmazással fenyegetni valakit, megzavarva a köznyugalmat, megbotránkoztatva a polgárokat, méltóságukban sértve embereket vagy közintézményeket. 

A férfi szintén a közösségi hálón közölte, hogy nem fogja kifizetni a büntetést, „paródiának” tartja, és bírósághoz fordul, mivel megsértették a szólásszabadsághoz való jogát. 

Călin Lucian Farcaş korábban a besztercei Gloria labdarúgóklub marketingigazgatója volt. 2012-ben Dan Diaconescu Néppártja (PP - DD) listáján indult megyei tanácsosi tisztségért, de nem jutott be az önkormányzati testüetbe. Egy helyi televíziócsatorna szórakoztató műsorával is együttműködött korábban. 

Kimaradt?