Akkor kinek is jár majd a „szuperhosszú” hétvége?

Június elseje valamennyi romániai alkalmazott számára munkaszüneti nap, nem csak azoknak nem kell dolgozniuk, akiknek gyerekük van – erősítette meg az avocatnet.ro jogász portál.

A pontosításra azért volt szükség, mert az idei az első év, amikor a nemzetközi gyereknap munkaszüneti nap Romániában, és sokakban kérdőjelek merültek fel az új rendelkezéssel kapcsolatban. Facebookon például terjedni kezdett a hír, hogy a szabadnap csak a szülőknek jár, akinek nincs gyereke, annak dolgoznia kell.

Az avocatnet.ro megerősítette azt is, hogy a jogszabály a magánszférában dolgozókra is érvényes, nem csak a közalkalmazottakra. Nyilván ez esetben is vannak olyan alkalmazotti kategóriák (például az egészségügyben vagy a közélelmezésben), akiknek nem lesz szabadnap június elseje, de a törvény szerint a munkaadójuk köteles számukra egy másik dátumon szabadnapot adni a gyereknapot követő 30 napban.

Külön öröm az alkalmazottaknak, hogy június elsejével kezdődően tulajdonképpen egy „szuperhosszú” hétvégében lesz részük. A nemzetközi gyermeknap ugyanis csütörtöki napra esik, és ugyanazon a hétvégén van a katolikus és az ortodox pünkösd is, tehát június 5-e (az ünnep másodnapja) is hivatalos munkaszüneti nap lesz.  A gyermeknap és a pünkösd közé ékelődő pénteket (június 2-át) az eddigi gyakorlatból kiindulva várhatóan munkaszüneti nappá nyilvánítja a kormány.

Kapcsolódók

Kimaradt?