Hajtóműnek csapódó madár okozott riadalmat a Tarom-gépen

A Bukarestből Madridba tartó Tarom-járat egyik motorja leállt csütörtök reggel, miután egy madár nekicsapódott a hajtóműnek. Szerencsére a repülőgép gond nélkül landolt a spanyol fővárosban.

A gépen utazott többek között Sorana Cîrstea teniszező, illetve Cătălin Moroșanu, a román kickboxsport egyik legismertebb alakja.

Moroșanu a News.ro hírportálnak elárulta, hogy a becsapódás után az utasok kissé megrémültek, a gép belsejében pedig égett szag kezdett terjengeni. A landolásra azonban nem volt hatással az incidens – tette hozzá Moroșanu, aki a madridi Superkombat gála keretében a lengyel Lukasz Krupadziorow-val mérkőzik meg.

„Kicsit megijedtem. Nem is gondoltam a lengyel elleni mérkőzésre, csak az járt a fejemben, hogy ne essen bajunk. Most már nincs miért tartanom Lukasz Krupadziorow-tól, ha ezt túléltem, a meccs miatt nem izgulok. Nagyon el fogom verni” – nyilatkozta Moroșanu.

Sorana Cîrstea a pénteken kezdődő Mutua Madrid Openen vesz részt.

A román nemzeti légitársaság időközben közölte, hogy a ROT 416-os járatot Madrid és Bukarest között törölték.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?