Dúl a pártharc Aradon, marad a szemét az utcákon

Lejárt a szemetes kukák ürítésére, a hulladékszállításra és az utcaseprésre szóló szerződés a szolgáltatóval, s ideiglenes megoldást sem sikerült találni.

Április tréfának hihették kezdetben az aradiak, hogy a hónap elejétől nem ürítették az utcai szemetes kukákat, és nem seperték a járdákat a köztisztasági vállalat emberei, de amikor napok múltán mind nagyobb kupacba gyűlt a hulladék a kosarak körül/alatt, rájöttek, hogy nagyot tévedtek.

A helyi sajtóban és a közösségi oldalakon is megjelent fotókra, „a város szégyenfoltjait” firtató cikkekre és kommentekre a polgármesteri hivatal egy kurta közleményben reagált. Azt írták az illetékesek, hogy április elsejétől megszűnt a szerződés a szolgáltatóval (a Polaris M Holdinggal), de rövidesen megoldást találnak; a háztartási hulladék elszállítását nem érinti ez – tették hozzá –, mert arra érvényes szerződés van, és valóban, az zavartalanul továbbra is elszállításra kerül.

Az egyre égetőbb – pontosabban: szagosabb – problémára „tűzoltómegoldást” talált az önkormányzat: a hónap közepe táján egy temesvári cég emberei kezdték ürítgetni a kukákat a központban, de a sajtó rögtön lecsapott a témára, hogy ki és mi alapján végzi a munkát, aztán ez a „tűzoltás is abbamaradt.

A keddi tanácsülés se hozott megoldást

Megoldást a keddi rendkívüli tanácsülés hozhatott volna, a napirendi pontok között szerepelt, hogy a város alárendeltségébe tartozó helyi közgazdálkodási vállalatot bízzák meg az utcák tisztán tartásával. Gheorghe Falcă polgármester javaslatára három hónapig az önkormányzati cég végezte volna el a „piszkos munkát”, amíg sikerül hosszú távú megoldást találni.

Azonban az elöljáró pártjának, a nemzeti liberálisoknak (PNL) a két RMDSZ-es vokssal is csak összesen 14 szavazatuk volt a 23 tagú képviselő-testületben, s mivel a szociáldemokraták (PSD) meg a liberális-demokraták (ALDE) koalíciója nem szavazta meg a határozattervezetet, maradhatnak a szemetes utcák. Összesen 16 szavazat kellett volna.

A PNL helyi szervezete utóbb nyilatkozatban ítélte el a PSD-s városatyák magatartását, azzal vádolva őket, hogy politikai öncélúskodásuk háttérbe szorítja a város érdekeit, és csak azzal törődnek, hogy keresztbe tegyenek a város vezetésének. A szemrehányás jogos, a közérdekű kérdésekben az aradi szocdemeket tényleg mintha csak az vezérelné, hogy a többséget alkotók tervezeteit megvétózzák, de hozzá kell tenni, hogy egy felelős városvezetés nem hagyta volna érvényes szerződés nélkül a mintegy 150 ezer lakosú megyeszékhelyet.

Rosszak a törvények

„Rossz törvények alapján működő rossz közigazgatás” – összegezte Bognár Levente, Arad RMDSZ-es alpolgármestere, hogy fajulhatott idáig a helyzet. A magyar elöljáró úgy tájékoztatott, a közbeszerzési törvény szerint meghirdették a versenytárgyalást az utcák tisztán tartására, amit annak rendje és módja szerint le is bonyolítottak, ám az eredményt megóvták, így a nyertes céggel nem köthették meg a szerződést, gyakorlatilag nincs,aki elvégezze a munkát, amíg az óvást el nem bírálják.

„A törvény módosítása szerint ezentúl önkormányzati cégek is elvégezhetik a közszolgáltatásokat, ami eddig nem volt lehetséges, csak külső cégek vehettek részt a liciten. Most a jegyző a jogászokkal és a műszaki osztállyal keresi a megoldást, mert így tarthatatlan a helyzet” – mondta Bognár Levente, hangsúlyozva, hogy a közbeszerzések kiírásában és a pályázatok elbírálásában a törvény szerint sem a város polgármestere, sem alpolgármestere, sőt egyetlen választott tisztségviselője sem vehet részt.

Kapcsolódók

Kimaradt?