Románia presztízskérdést csinál az MCV megszűntetéséből

Tudorel Toader igazságügyi miniszterrel találkozott Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze és Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze. Igazságügyi források szerint a tanácskozás témája az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus. 

Sorin Grindeanu kormányfő múlt héten úgy nyilatkozott: célul tűzte ki, hogy amíg Románia átveszi az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, szűnjön meg az országgal szembeni Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus. „Ez presztízskérdés, de nem csak, és ehhez a törekvéshez nagyon ragaszkodom" - fogalmazott a kormányfő az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal és Tudorel Toader igazságügyi miniszterrel tartott közös, csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor Timmermans úgy nyilatkozott, a romániai igazságszolgáltatási rendszer modellértékűvé vált az Európai Unióban. Hozzátette, Románia egy maratonfutás utolsó lépéseinél tart, és ennek végső célja, hogy a jogállamiság visszafordíthatatlanul megvalósuljon. 

„Bizonyos megvalósítások tíz évvel ezelőtt még elképzelhetetleneknek tűntek. Most e maratonfutás utolsó 100 méterén vagyunk. Néhány hónapja kicsit izgultunk, mert az volt az érzésünk, hogy ezt az egész folyamatot megállítják vagy más irányba terelik. Építő jellegű találkozóink voltak Grindeanu miniszterelnökkel. (...) Meggyőződésem, hogy a jogállamiságért a román nép kezeskedik a legjobban. (...) Úgy gondolom, hogy miután az ajánlások teljesülnek, és megszűnik az MCV, a román nép továbbviszi a korrupcióellenes harcot. Ennél jobb garancia nem is kell" - mondta csütörtökön Timmermans, majd hozzátette, hogy "teljesen megbízik" Románia kormányában és az igazságügyi miniszter törvénytervezeteiben. 

Kapcsolódók

Kimaradt?