Tanfelügyelőség: majdnem „elnyelt” a Kék Bálna egy Botoşani megyei diákot

A Kék Bálna nevű játék hálójába került egy 13 éves diák – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján a Botoşani megyei főtanfelügyelő, Gabriel Hârtie.

Az intézményvezető tájékoztatása szerint az osztályfőnöknek gyanús lett a gyermek viselkedése, és egy beszélgetés során kiderült, hogy a részt vesz az internetes játékban. "Behálózták a gyereket, miután kíváncsiságból belépett a Kék Bálna játék oldalára, és felelnie kellett néhány kihívásra. Az osztályfőnöke figyelt fel arra, hogy megváltozott a magatartása " - magyarázta Hârtie.

A főtanfelügyelő szerint a diákot meg is fenyegették, erről értesítették a Botoşani megyei rendőrséget is. A rendőrség jelenleg azonosítani próbálják a játék mögött rejtőző személyeket - tette hozzá. A diákot pszichológiai tanácsadásra küldték.

Mint ismert, az elmúlt hetekben több olyan eset is történt az országban, amelyet a hatóságok összefüggésbe hoznak a Kék Bálnával. A múlt hét második felében egy Galac megyei község iskolájának hét diákja felsebzett alkarral jelent meg az órákon, és az egyikük ezt azzal magyarázta, hogy csatlakoztak a játékhoz.

Múlt kedden arról cikkezett a hazai sajtó, hogy egy 11 éves Dâmboviţa megyei kisfiú felakasztotta magát vélhetően a játék miatt, szerdán pedig kilenc Argeş megyei diák vágta meg magát – és ismét a Kék Bálnára gyanakszanak. Arról, hogy a jelenséghez kapcsolódnak-e kamuhírek, itt írtunk részletesebben.

Carmen Dan belügyminiszter vasárnap közölte: a hatóságok még nem tudtak egyértelmű összefüggést megállapítani a játék és az országban történt különböző szerencsétlen esetek között, de nagyon aggasztónak tartják a jelenséget.  Arról, hogy a játékhoz kapcsolódnak-e kamuhírek, itt írtunk részletesebben.

Kapcsolódók

Kimaradt?