Továbbra is aggasztja a hazai hatóságokat a Kék Bálna jelenség

A román hatóságokat továbbra is nagyon aggasztja a Kék Bálna nevű gyilkos játék feltételezett begyűrűzése Romániába. A jelenség a hírszerző szolgálatot (SRI) ellenőrző parlamenti bizottság e heti ülésének napirendjén is szerepel.

Erről Carmen Dan belügyminiszter nyilatkozott vasárnap. „Még nem tudtunk egyértelmű összefüggést megállapítani a játék és az országban történt különböző szerencsétlen esetek között, de nagyon aggasztónak tartjuk a jelenséget” – idézte a tárcavezetőt a Mediafax.

Tájékoztatása szerint a Román Rendőrség folytatja a megelőző és felvilágosító kampányt, de szükség van a szülők és a pedagógusok segítségére is. „Nagyon fontos tudatosítani a fiatalokban, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve” – magyarázta.

A belügyminiszter elmondta, kedden a rendőrség találkozókat tart a témáról a bukaresti iskolák diákjaival, a felvilágosító beszélgetés-sorozatot a főpolgámesteri hivatal szervezi meg. „Megpróbáljuk megértetni a fiatalokkal, hogy milyen veszélyes ez a játék” – mondta Carmen Dan. Ugyanakkor a kérdéssel a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) ellenőrző parlamenti bizottság is foglalkozni kíván az e heti ülésén. Ez egyébként azt is jelzi, hogy a hatóságok lassan már nemzetbiztonsági ügynek tekintik a jelenséget.

Romániában az elmúlt hetekben több olyan eset is történt, amelyet a hatóságok összefüggésbe hoznak a Kék Bálnával. A múlt hét második felében egy Galac megyei község iskolájának hét diákja felsebzett alkarral jelent meg az órákon, és az egyikük ezt azzal magyarázta, hogy csatlakoztak a játékhoz.

Múlt kedden arról cikkezett a hazai sajtó, hogy egy 11 éves Dâmboviţa megyei kisfiú felakasztotta magát vélhetően a játék miatt, szerdán pedig kilenc Argeş megyei diák vágta meg magát – és ismét a Kék Bálnára gyanakszanak. Arról, hogy a jelenséghez kapcsolódnak-e kamuhírek, itt írtunk részletesebben.

Kapcsolódók

Kimaradt?