Milyen egy mentős? És az operai súgó? A krisnás szerzetes, a DJ, a lagziban zenélő? Hát a temetkezési vállalkozó? A kolozsvári Szabók Bástyájában pénteken és szombaton zajló Könyvturi | élőKönyvtár rendezvény ilyen és hasonló kérdésekre ad választ, miközben jókora könyvgyűjteménnyel is várnak, amelyből ingyenesen válogathatunk.

A háromszintes bástya remek helyszínt ad: lent még csak néhány tucat könyv fogad és a szervezők, a középső szintet pedig már a könyvek dominálják: szépirodalmi kötetek, verses kiadványok, idegen nyelvű könyvek. A „kikölcsönzésre” váró élőkönyvek, akik különböző szakmák, hobbik képviselőiként vannak jelen, a legfelső emeleten (is) helyet foglalhatnak a rájuk kíváncsi közönséggel.

Megtanulni higgadtnak lenni: a mentős

A négyszemközti beszélgetésekbe belekóstoltunk ebben az évben is. Elsőként a vásárhelyi Krisztiánnal – vagy ahogyan a barátai ismerik, Kimi – ülünk le, aki mentősként dolgozik. Elmeséli, a legtöbben elsőként azt szeretnék tudni, hogy miért éppen ezt a szakmát választotta. Előbb mérnök akart lenni, miközben a szülei orvost akartak faragni belőle, végül egy ismerőse történetei hívták fel a figyelmet a mentős szakmára. Elvégzett egy kurzust, és kipróbálta, milyen ez a munka. Egyre inkább megszerette, míg aztán alkalmazták is.

„Nem tudom, mi vonz. Sokan kérdezték, de nem tudom. Nincs olyan nap, amikor dolgozom, hogy ne volna kedvem hozzá” – fogalmaz. Szinte naponta találkozik durva esetekkel, amelyek kikezdenék egy átlagember gyomrát, de sok szépség is jár a mindennapokkal, például a mentőautóban szülés.

Elmeséli, hogy a saját személyisége sokat változott a szakmája miatt: „Nagyon szégyenlős voltam, még egyedül vásárolni sem mertem, de amióta mentőzök, megnyíltam, ismeretlenekkel beszélgetek”. A helyzeteket is másként kezeli és ismeri fel: higgadt lett, átgondolja, hogy mit tehet és mit nem egy adott esetben. Komolyabb is lett, bár azt elmondja, hogy a mentősök is van, hogy viccelődnek.

Beszél arról is, már nem pánikol, leküzdte azt, hogy mindig arra gondoljon: vele vagy a szeretteivel is előfordulhat valami rossz. Ugyanakkor kizárja a munka során a személyes érzelmeit, hanem arra figyel, hogy mi a feladata. A jövőben is mentős maradna, de szeretne sofőr lenni. Gyerekkorában országos versenyeket nyert gokart bajnokságokon, és szeretné ötvözni a két szakmát.

Elmondja azt is, azért jött az élőKönyvtár rendezvényre, hogy betekintést nyújtson a szakmájába, és hívja fel a figyelmüket arra, hogy nem árt jártasnak lenni az elsősegély-nyújtásban.

Aki háttérben van, de rendkívül fontos: a súgó

Gizella néni, aki a Kolozsvári Magyar Opera súgója, előbb lefiataloz, majd egymást győzködjük a harmadik emeletig, mert egyikünknek sincs ínyére a rögtönzött tornaóra. Végül leülünk, és máris nevetünk. Arról kérdezem, hogy milyen kérdésekkel találkozott a nap folyamán – és kiderül, hogy barátnői jöttek el, akik a tejbegríz receptjét érdeklődték meg.

Persze betekintést is ad a szakmájába. Elmeséli, hogy „így hozta az élet”: konzervatóriumot végzett, 13 éven át tanított, majd 1983-ban, miután éppen nyugdíjba ment a korábbi súgó, bejelentkezett a helyére. 2014-ig dolgozott, egy munkatársa szülési szabadsága miatt azonban újra „beugrott”.

A munkája alapszabálya: egy ütemegységgel hamarább kell mondani a szöveget, mint ahogyan be kell lépnie a művésznek. „Teljesen természetellenes” – mondja és nevet. Meg kell tanulni a repertoárt, hogy mi mikor következik. Úgy kell súgni, hogy senki más ne hallja, és ebben szerencséje van, mert a beszédhangja is megfelel ennek. Érezni kell, hogy ki mikor szokott hibázni, és ezt már megtanulta az évek során. Tudja azt is, hogy a különböző beosztású művészek általában hol hajlamosak elrontani a darabot és azt is, hogy az egyes művészeknek mi a gyengesége.

Hibázni nem szabad, de lehet, és természetesen vele is előfordult már. Vigyázni kell viszont, mert a művészek számára fontos a súgó jelenléte: az is előfordult már, hogy egy kicsit késett, és bevárták a kezdéssel, kétségbeesetten kérdezgették egymástól, hogy hol van már. Biztonságot ad azoknak is, akik a szakma csúcsán állnak és nincs rá szükségük – mondja.

„Életemben egyszer kellett volna meghajoljak. A Mary Poppins előadás prömierjén úgy képzelte el a tapsrendet a rendező, hogy utoljára majd én is megjelenek a színpadon. Elszöktem” – meséli, alátámasztva azt, hogy a szakmája egyezik a természetével, nem szeret szerepelni. „Volt egy nagyon jó rendezőnk, Lupescunak hívták. Ő azt mondta, hogy ne halljalak titeket, hanem érezzelek” – fogalalja össze a szakma esszenciáját.

A krisnás szerzetes

Ruházatával és különös hajviseletével határozottan kiűnik a tömegből Mircea Mateica krisnás szerzetes, aki humorosan így jellemezte közösségét: „mi vagyunk azok, akik egész nap a Hare Krisnát éneklik”. A Hare Krisna spirituális mozgalom Indiából származik, Romániában jelenleg Temesváron és Nagyváradon van központjuk, a kolozsvári alakulóban van.

Arról, hogy milyen út vezette őt idáig, elmondta: szerinte valaki csak akkor kezd el foglalkozni a spiritualitás kérdésével, amikor nagyon mélyponton van, így nem volt ez másképpen az ő esetében sem. Másfél-két éve csatlakozott a mozgalomhoz, azelőtt „normális” életet élt, azaz egyetemista volt Temesváron, egy cégnél dolgozott, húst fogyaszott, hétvégén pedig kieresztette a gőzt. Mircea egyébként keresztény vallásúként született.

„Minden spirituális jellegű mozgalomnak vannak előnyei és hátrányai, vannak elvárt viselkedések, amelyek segítenek, és vannak olyanok is, amelyek bonyolítják az életet” – magyarázta a szerzetes. Ebben a közösségben tiltott a „mérgek” – koffein, dohány, alkohol –, a hús és a tojás fogyasztása, a tagok nem vehetnek részt szerencsejátékokban, illetve van még egy, „amit a legnehezebb betartani”, fogalmazott.

Érdeklődésünkre felvázolta egy átlagos napját: bár nem mindig sikerül neki, de igyekszik hajnali négykor felkelni, majd két órát meditál, közösségi dalokat énekel, legalább egy-két órát olvas, azután van, hogy kimegy a központba zenélni, majd haza megy és folytatja az éneklést, olvasást. Minden pillanatára odafigyel, tudatosan él, hiszen meggyőződése: a lélek örök, a halál után pedig ez az előző élet minőségének függvényében ölt új testet.

Úgy gondolja, valaki még akkor csatlakozik egy ilyen mozgalomhoz, amikor a társadalom elvárásainak megfelelően felépítette az életét, de rájön arra, hogy hiányzik az a plusz, ami meghozná számára a valóban boldog életet.

A hitközségi elnök

Schwartz Róbert vegyészként végzett, gyógyszerkutatóként dolgozott, a kolozsvári szenátori irodavezetője is volt, 2010 óta pedig a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke, amely „azoknak az embereknek a gyülekezete, akik zsidó nemzetiségűnek vallják magukat, nem csak azoké, akik zsidó vallásúnak érzik magukat” – fogalmazott. Hozzátette, annak idején a zsidóság a vallásból alakult ki, de ma a zsidóság azt jelenti, hogy valamilyen szinten ápolják a zsidó hagyományokat.

Amikor a szervezők meghívójukban említették, hogy a beszélgetések egyik célja az előítéletek leépítése, akkor az a történet jutott eszébe, amikor a hitközség élére való megválasztása után a feleségének azt mondta valaki, hogy „nem is tudtam, hogy a férjed rabbi”, miközben nem minden zsidó vezető rabbi, hívta fel a figyelmet. A rabbiról pedig sokan azt hiszik – szintén tévesen –, hogy szerepe a papéval azonos.

Az évek folyamán Schwartz Róbert még olyan sztereotípiákkal találkozott, mint: minden zsidó gazdag, bankár, ügyvéd, ők irányítják a világot, de van, aki csak annyira jut, hogy „a zsidó más”. Arra nincs válasza, hogy mi jellemzi ma a zsidók szellemiségét, gondolkodását, viszont úgy gondolja, hogy a sok üldözés, utálat, környezeti hatás miatt demokratikusabbak, nyitottabbak, elnézőbbek kellene legyenek.

Az általa vezetett szervezet egyik programjáról is mesélt, amely az 1945 májusa előtt született idős tagok támogatásából áll, szükség szerint ezeknek a személyeknek egyebek mellett egész- vagy félnapos felügyelet jár, orvosi ellátás, gyógyszertámogatás. Jelenleg 70–75 ilyen gondozottat számolnak.