Kétezer önkéntes vesz részt Hargita megyében a folyópartok takarításában

Körülbelül 2000 önkéntes vesz részt ezekben a napokban a Hargita megyei a folyópartok takarításában. Az akció célja, hogy minél több emberben tudatosítsák: a folyók nem szemétlerakó helyek. 

A kezdeményező SIMD Hargita Térségfejlesztési Társulás meghívta a közigazgatási egységeket és iskolákat, hogy vegyenek részt a közös takarításban. Isán Magda, a társulás ügyvezetője elmondta, hogy 21 településről kaptak visszajelzést, és körülbelül 1800 személy részvételére számítanak. 

"Célunk annak tudatosítása, hogy a folyókat tisztán kell tartani. Nyilván nem sikerül minden folyómedret kitisztítani. Mi tulajdonképpen azt szeretnénk, hogy minél több közalkalmazottat, gyereket, önkéntest bevonjunk az akcióba' - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Isán Magda. A takarítás már megkezdődött és szombatig tart. 

Kapcsolódók

Kimaradt?