„Pragmatikus”, „építő jellegű” volt a román-moldovai közös kormányülés
Fel kell gyorsulniuk a reformfolyamatoknak a Moldovai Köztársaságban, mint ahogy a szomszédos ország Európához való közeledésének is – jelentette ki Sorin Grindeanu kormányfő a chișinăui kabinettel tartott együttes kormányülést követően.
„Úgy véljük, hogy eljött az ideje a konkrét cselekvéseknek. Fel kell gyorsítani a reformfolyamatokat és erősíteni kell a Moldovai Köztársaság Európához való közeledését. Románia következetességet és komolyságot vár el a Moldovai Köztársaságtól” – mondta Grindeanu, aki szerint Moldova állampolgárai fejlődésre és stabilitásra vágynak, és erre hosszú távon egyedül Európa választása jelenti a megoldást. „Készek vagyunk a Moldovai Köztársaságot továbbra is támogatni ezen az úton” – tette hozzá Románia miniszterelnöke.
A két ország kormányának találkozását „pragmatikusként” jellemezte Grindeanu, kijelentve, hogy a párbeszéd „építő jellegű” volt.