Leghamarabb jövő nyáron vezetik be az elektronikus személyazonossági igazolványt

Jövő nyáron kezdődik a fokozatos áttérést az internetes ügyintézést lehetővé tevő, biometrikus információkat is tartalmazó elektronikus személyazonossági igazolványra, amely a jelenlegi egészségügyi kártya szerepét is átveszi - közölte hétfőn Carmen Dan belügyminiszter.

Az új, bankkártyákkal megegyező méretű és külalakú dokumentumon nyomtatott formában is feltüntetik a hagyományos személyin szereplő személyazonossági adatokat, a benne lévő mikrocsip pedig ezeket digitális formában is elérhetővé teszi, kiegészítve az adatsort a tulajdonos ujjlenyomatával, arcképével, illetve szüleinek keresztnevével (ez utóbbiak eddig csak a születési anyakönyvi kivonatban szerepeltek).

Az elektronikus személyi igazolvány a bürokrácia egyszerűsítését az online ügyintézésre való áttérést szolgálná, hiszen - amennyiben kiépül a megfelelő jogi és szoftver-környezet - elektronikus aláírásként lehetővé teszi a személyazonosság igazolását különböző internetes ügyfélszolgálatok igénybevételénél az adóhatóságtól, a közigazgatásig, vagy bankszektorig. A belügyminisztérium honlapján közzétett törvénytervezet szerint aki megkapja a biometrikus személyit, annak már az új dokumentumot kell használnia az egészségügyi kártya helyett.

A belügyminiszter hétfői sajtóértekezletén sietett megnyugtatni a közvéleményt, hogy a biometrikus személyiben nincs nyomkövető, nem teszi lehetővé tulajdonosának műholdas helymeghatározását, hiszen nem tartalmaz aktív áramköröket, a kártyát pedig csak úgy lehet működésbe hozni, ha a rendeltetésszerű leolvasóba helyezik. Carmen Dan ezzel az elektronikus egészségügyi kártya bevezetésekor tapasztalt, vallásos meggyőződéssel indokolt ellenállást próbálta megelőzni.

"Ördőgtől való"

Az országban 2015-ben vezették be az elektronikus egészségügyi kártyát, amelynek átvételét azonban sokan megtagadták. A román ortodox egyház több magas rangú képviselője "ördögtől valónak" minősítette az egészségügyi kártyát, arra hivatkozva, hogy a román kártya - card - szó pedig visszafelé olvasva ördögöt jelent, és szerintük a nyilvántartásba vétel valójában a szervátültetéseket szolgálja, amivel szemben szintén fenntartásaik vannak.

Senkit sem köteleznek az elektronikus személyi igazolvány használatára - ígérte a hétfői sajtóértekezleten az országos lakosság-nyilvántartó hivatal vezetője. A tervezetet a tíznapos közvita után véglegesíti a román belügyminisztérium.

Kapcsolódók

Kimaradt?