Sepsiszentgyörgy költségvetéséből hiányoznak a pályázati pénzek

A tavalyinál kevesebb pénzből gazdálkodik idén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Ennek oka, hogy bár három év eltelt a 2013-2020-as EU-s költségvetési ciklusból, Romániában még mindig nem lehet uniós forrásokat lehívni a települések fejlesztésére. Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén 128,5 millió lejes kezdő költségvetéssel számol, ez 5 millió lejjel kevesebb mint tavaly év elején, számolt be Sztakics Éva.

Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a hétfői tanácsülésen kifejtette: idén a központi költségvetés késlekedése miatt megcsúszott a helyi büdzsé elfogadása is, emiatt megkéstek a beruházásokkal. Év elején a háromszéki megyeszékhely pesszimista számítások szerint 128,5 millió lejes költségvetésből gazdálkodik, de mint minden évben, ez az összeg emelkedhet az év végére.

Sztakics Éva szerint a központi költségvetésből Sepsiszentgyörgy 56 millió lejt kapott, emellett a Kovászna megyei tanácstól érkezett 800.000 lej, számítások szerint pedig a helyi adókból és illetékekből a városnak idén 28,4 millió lejes bevétele lesz. A személyi jövedelemadóból 41,1 millió lejt kap az önkormányzat, ez 3 millió lejjel több mint tavaly, ami azt jelenti, hogy növekedett a sepsiszentgyörgyiek fizetése. Idén 43 millió lejt kap az önkormányzat az oktatásban dolgozók fizetésére és 4,3 millió lejt kap fejkvóta rendszerben a sepsiszentgyörgyi diákok után.

A sepsiszentgyörgyi alpolgármester kiemelt néhány költségvetési tételt, így rámutatott, hogy 20.000 lejt költenek a sepsiszentgyörgyi tanintézetek tűzvédelmi engedélyeire, mivel borsos büntetésekre számíthatnak, ha ezeket júliusig nem szerzik be. A háromszéki megyeszékhelyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó kulturális intézmények fenntartására 10,2 millió lejt költenek, ebben benne van a fizetésemelés utáni bérköltség is.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a költségvetés elfogadását követően hamarosan meghirdeti a különböző pályázatait is, így kulturális projektekre 350.000 lejt pályáztatnak meg,  a sport pályázati alap 1,5 millió lej, az ifjúsági alap pedig idén 100 ezer lej.

A városlakók is javasoltak

A költségvetés közmeghallgatása során több városlakó is javaslatokat fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy mire költsenek idén pénzt. Ezek többsége útjavításra vonatkozott, mondta az alpolgármester, aki szerint többen kérték a város Brassó fele vezető kijáratánál lévő Păius David sugárút javítását, de ez az országutakat kezelő hatóság kezelésében van. Mások javasolták az Előpatak fele kivezető József Attila utca javítását, ez pedig eleve szerepelt a költségvetésben.

A románok civil fóruma a Mihai Viteazul Főgimnázium és az Állomás negyedi román katona szobrának felújítását kérte. Sztakics Éva szerint az iskola felújítására az állami költségvetésből igényelnek támogatást, a szobor felújításának tervei már korábban elkészültek, ezt idén aktualizálják. Emellett több utca és járda javítására pályázni szeretnének, ezért az idei költségvetésben több tanulmány, és terv elkészítésére különítettek el pénzt. A költségvetést a sepsiszentgyörgyi tanácstagok egyhangú szavazatával elfogadták. 

Kapcsolódók

Kimaradt?