Negyven éve rázta meg Romániát a 7,2-es fokozatú földrengés

Negyven évvel ezelőtt, 1977. március 4-én 21 óra 22 perckor Romániát a Richter-skála szerinti 7,2 fokos földrengés rázta meg. Ez volt a huszadik század második legnagyobb földrengése az országban az 1940. november 10-i után, amely a Richter-skála szerint 7,4 fokos erősségű volt.

A földrengés epicentruma 100 kilométerrel a földfelszín alatt, Vrancea megyében volt. Ez volt minden idők egyik legerősebb földrengése, amelyet Románia területén regisztráltak. A földrengést az egész országban és több szomszédos állam területén is érezni lehetett.

Az 1977. március 4-i földrengésben több száz ingatlan összedőlt, amelyek több ezer személyt maguk alá temettek, ezen kívül több ezer egyéb épület, iskolák, kórházak, egyetemek, óvodák, bölcsődék, bentlakások, kultúrházak, emlékművek rongálódtak meg súlyosan. A legnagyobb kárt Bukarestben és Dél-Romániában regisztrálták.

A földrengésben 1 576 személy vesztette életét. Az országban súlyos károk keletkeztek Teleorman, Dolj, Ilfov, Prahova, Iaşi, Vaslui, Buzău és Vráncsa megyéken. Számos épület összedőlt a következő városokban: Buzău, Ploieşti, Craiova, Zimnicea, Alexandria, Focşani, Iaşi, Bârlad, Vaslui és máshol is.

A France Presse hírügynökség szerint az okozott kár tíz Hirosimára ledobott atombomba pusztításával volt egyenértékű. Március 8-án Pál pápa a római Szent Péter téren összegyűlt zarándokokkal együtt a romániai földrengés áldozataiért imádkozott.

Az 1977. március 4-i földrengésben a romániai kulturális és tudományos élet számos egyénisége vesztette életét, többek között: Anatol Emilian Baconsky, Savin Bratu, Alexandru Ivasiuc, Mihai Gafiţa, Mihail Petroveanu, Veronica Porumbacu, Toma Caragiu, Doina Badea, Alexandru Bocăneţ, Eliza Petrăchescu, Liviu Popa, Mihaela Mărăcineanu, Florin Ciorăscu és mások.

Kapcsolódók

Kimaradt?