Parlamenti bizottság: törvényes volt a SRI és a DNA „összefonódása”

Megalapítása óta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) több állami intézménnyel, köztük a legfőbb ügyészséggel is kötött – törvényesen – együttműködési megállapodást, ám ezek egy része a jogi környezet módosulása miatt mára már nincs érvényben.

Ezt a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke, Adrian Țuțuianu jelentette ki kedden, miután a testület meghallgatta az ügyben Eduard Hellviget, a hírszerző szolgálat igazgatóját. A HotNews által idézett közlése szerint a SRI 1992 óta többek között a belügyminisztériummal, a védelmi minisztériummal, az igazságügyi és egészségügyi tárcával, a kormányőrséggel és a Különleges Távközlési Szolgálattal (STS) kötött ilyen megállapodást.

A szociáldemokrata politikus elmondta, a SRI és a legfőbb ügyészség 2009 februárjában állapodott meg az együttműködésről. Ez szerinte jogszerűen történt, és több törvényen, illetve a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) 2004-ben és 2006-ban hozott határozatán alapszik.

A megállapodás szerint a SRI a nemzetbiztonságot fenyegető és „egyéb súlyos bűncselekményekkel” kapcsolatos információkat nyújtott a legfőbb ügyészségnek. Țuțuianu hangsúlyozta, hogy a hírszerző szolgálatnak a törvények szerint jogában állt köztörvényes bűncselekményekkel kapcsolatos adatokat gyűjteni, és ezeket köteles volt továbbítani a nyomozóhatóságoknak.

A parlamenti bizottság elnöke megerősítette a SRI szóvivőjének korábbi kijelentését, miszerint a legfőbb ügyészséggel kötött megállapodás már nincs érvényben, mert egy tavaly márciusi alkotmánybírósági határozat szerint a hírszerző szolgálat csak nemzetbiztonsági megfigyeléseket és lehallgatásokat végezhet.

Țuțuianu közölte azt is, hogy a SRI és más állami intézmények közötti megállapodást „most” nem lehet feloldani, mert ez nemzetbiztonsági érdekeket sérthet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?