Ponta a miniszterelnököt és a koalíciós vezetőket bírálja

Victor Ponta volt kormányfő a szociálliberális kormánykoalíció vezetőit és Sorin Grindeanu miniszterelnököt bírálta egy hétfő esti tévéinterjúban a büntetőjogot módosító, nagyszabású tüntetéssorozatot kiváltó sürgősségi kormányrendelet elfogadása miatt. 

A decemberi parlamenti választásokat nagy fölénnyel megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) közismert politikusai közül Ponta az első, aki nyíltan Liviu Dragnea pártelnököt és koalíciós szövetségesét, Călin Popescu Tăriceanut, a liberális ALDE vezetőjét hibáztatja amiatt, hogy „egy korrekt elképzelés végül katasztrófához vezetett”.

A PSD volt elnöke úgy vélekedett: a koalíciós vezetők és Grindeanu elsősorban azzal hibáztak, hogy nem vállalták fel a büntetőjog - egyébként szerinte is szükséges - módosítását, hanem úgy állították be, mintha nem is tudtak volna az azóta menesztett Florin Iordache igazságügyi miniszter terveiről. „Ezt senki sem hiszi el. Én sem” – szögezte le Ponta.

Másfelől a hivatali visszaélés meghatározását módosító sürgősségi rendelet tartalmát is érthetetlennek nevezte, amely szerinte nem oldotta volna meg a Btk. alkotmányossági problémáit, ugyanakkor hatályba lépésének tíznapos halasztásával maga a jogszabály szövege kérdőjelezte meg, hogy mi szükség volt a kormány sürgősségi beavatkozására a rendes parlamenti eljárás helyett.

Ponta arra a következtetésre jutott, hogy ezek után a „jelenlegi kormánynak aligha van már esélye arra, hogy bármiről is meggyőzze az embereket”. Megjegyezte: ő már nem tagja a párt vezetésének, nem kérték ki véleményét, de „nem mindegy” számára, mi történik a PSD-vel.

A Hotnews.ro hírportál kedden arról számolt be, hogy Ponta találkozóra hívta Brassóba egykori kormánya volt minisztereit: a jobboldali lap ezt is azzal hozta összefüggésbe, hogy rendkívül „hűvös” Ponta kapcsolata utódjával, a pártot lemondása óta vezető Liviu Dragneával, és most már a jelenlegi pártelnök és miniszterelnök között is „törésvonalak” alakultak ki.

Dragnea szerdára hívta össze a PSD végrehajtó bizottságát, ahol egyebek mellett a pártvezetés döntéseit korábban megkérdőjelező Mihai Chirica Iasi-i polgármester elleni esetleges szankciókról készülnek dönteni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?