Folytatódtak a tüntetések, a kormányfő szülővárosában is utcára vonultak

Csütörtökön este tizenegy órára a kormány lemondását követelő tömeg elhagyta a Győzelem teret - a tüntetéssorozat tizenhetedik napja véget ért. 

Csütörtökön néhány száz tiltakozó gyűlt össze a kormány előtti téren. 

Az emberek azt skandálták, hogy "Mondajtok le", "Éjjel, mint a tolvajok", "Nem ússzátok meg", "Minden nap itt leszünk". 

A tiltakozóknál táblák voltak olyan feliratokkal, hogy ''Nem adjuk fel. Kitartunk", "Eszmékért és értékekért harcolunk", "Amikor az igazságtalanság törvénnyé lesz, akkor az ellenállás kötelességgé válik", "Ha törvény nincs... semmi sem marad". 

21 és 22 órakor az egybegyűltek telefonjaikkal bevilágították a teret és elénekelték a román himnuszt, majd ezt követően 20 percig azt kiabálták, hogy 'Mondjatok le'. 

Csütörtökön Kolozsváron, Nagyváradon és Temesváron is tüntetések voltak. 

Kolozsváron mintegy 200 ember gyűlt össze a Főtéren és este nyolckor körbemenetelték a központot. 

Temesváron 70 személy vonult fel tiltakozni a kormány ellen. Nagyváradon mintegy 20 ember gyűlt össze tiltakozni a központban. A tüntetők minden városban kormányellenes szlogeneket skandáltak 

Grindeanu szülővárosában is utcára vonultak

Több mint 2.500 személy tüntetett csütörtök délután Karánsebesen a Grindeanu-kormány mellett. 

Ion Mocioalcă képviselő, a Szociáldemokrata Párt Krassó-Szörény megyei szervezetének elnöke elmondta, Sorin Grindeanu nagyon közkedvelt Karánsebesen, mert a város szülötte. A szociáldemokrata képviselő szerint a környékbeli falvakról is többen Karánsebesre utaztak, hogy kifejezzék támogatásukat a kormányfővel szemben. 

A szimpátiatüntetésen részt vett Krassó-Szörény megyei tanács elnöke, Silviu Hurduzeu is, aki a jelenlegi kormányfő iskolatársa volt. 

A kormánypárti tüntetés résztvevői olyan feliratokat tartottak a kezükben, mint 'Krassó-Szörény támogatja a Grindeanu-kormányt', 'Grindeanu, ne feledd, a Bánság melletted áll', 'Normális Romániát akarunk', 'Grindeanu, minden román miniszterelnöke'. 

A Cotroceni-palota előtt Klaus Johannis államfő ellen Körülbelül százan tiltakoztak. "Harcolunk, megvédjük a kormányt!", "Le a maffia-rendszerrel, amely teljesen tönkretett minket", "Iohannis, ne feledd, az ország nem a te birtokod" - skandálták, és az államelnök lemondását követelték. 

A megmozdulás résztvevői román nemzeti zászlókat lengettek, sípokat fújtak és doboltak. Kezükben olyan feliratokat tartottak, mint "Szabad sajtót", "Iohannis, mindannyian a te románjaid kéne hogy legyünk", "CSM - az inkopetencia öl". 

A tüntetés incidensek nélkül ért véget. 

Kapcsolódók

Kimaradt?