Táblaper Kolozsváron: halasztották a döntést

Február 21-re halasztotta a döntést a Kolozs megyei törvényszék a többnyelvű helységnévtáblák perében - tájékoztatott Szőcs Izabella jogtanácsos.

A törvényszéknek kedden kellett volna döntést hoznia alapfokon, szerda reggel viszont a bírónő jelezte, jövő kedden hoz ítéletet.

Szőcs Izabella elmondta, a törvényszék sajtóosztálya közölte velük a hírt. Hozzátette, a bírónő két alkalommal halaszthatja el a döntéshozatalt, ez volt a második alkalom, így kedden ítéletet kell hoznia. Arra a kérdésre, hogy a halasztás mennyire ad bizakodásra okot, a jogtanácsos elmondta, az eddigi tapasztalatok alapján ezt nem lehet megállapítani. Annyit azonban megjegyzett, hogy 2016-ban, amikor a Kolozs megyei törvényszék úgy döntött, ki kell függeszteni a többnyelvű táblákat, az ítélet előtt kétszer is halasztottak. 

Mint arról már beszámoltunk, tavaly szeptemberben a táblabíróság úgy döntött, hogy újratárgyalásra visszaküldi az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszéknek a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák dossziéját. A táblabíróság döntése azt jelentette, hogy semmissé lett a Kolozs megyei törvényszék 2016. februári határozata, amely szerint Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák. Az ügy tárgyalása évek óta zajlik. Korábban, 2014-ben egy törvényszéki ítélet arra kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy helyezzen ki magyar nyelvű névtáblákat Kolozsvár bejárataihoz (még úgy is, hogy a magyar lakosság számaránya nem éri el a 20 százalékot). Az önkormányzat fellebbezett. 

Itt olvashatja, hogyan zajlott eddig a per, mi előzte meg a törvényszék jelenlegi halasztását. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?