Táblaper Kolozsváron: a polgármesteri hivatal hamis bizonyítékokra hivatkozik?

Megkérdőjelezhető bizonyítékokkal állt elő a polgármesteri hivatal a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyében folytatott keddi tárgyaláson - tudtuk meg Szőcs Izabella jogtanácsostól. 

A városháza 2001-es hivatalos statisztikai adatokra hivatkozva érvel amellett, hogy amikor megszületett a 90/2002-es tanácsosi határozat, amely előírja a többnyelvű táblák kifüggesztését, a magyar lakosság számaránya már nem érte el a 20 százalékot. A helyi önkormányzat 2002-es határozata a közigazgatási törvényre alapozva született meg, amely szerint a kincses város etnikai összetételének megállapításában az 1992-es népszámlálási adatok a mérvadóak (pontosabban voltak akkor). Az 1992-es népszámlálási adatok szerint Kolozsváron a magyar lakosság az összlakosság több mint 20 százalékát tette ki. 

"A polgármesteri hivatal újabban 2001-es adatokra hivatkozik, erre alapozza a védelmét, egy olyan dokumentumra, amelyet elméletileg a statisztikai hivatal adott ki. Így mi is a statisztikai hivatalhoz fordultunk, és az általuk kiadott dokumentumban megerősítették, hogy nem léteznek hivatalos adatok arról, milyen volt Kolozsvár etnikai összetétele 2001-ben. Ez azt jelenti, hogy vagy hamis az okirat, amelyet a polgármesteri hivatal lobogtat, vagy pedig hiba történt, és nem 2001-es adatok szerepelnek a dokumentumon, hanem 2002-esek, amikor megtörtént a népszámlálás" - mondta a jogtanácsos. 

A többnyelvű helyságnévtáblákért pereskedő Minority Rights Egyesület kedden benyújtotta a statisztikai hivataltól kikért dokumentumot. A bírónő úgy döntött, újabb iratokat kérvényez a hivataltól, amelyben pontosan feltüntetik, mikortól léteznek hivatalos adatok Kolozsvár etnikai összetételéről, és mekkora a magyarság számaránya mindhárom népszámlálás esetén. A következő tárgyalásra január 31-én kerül sor.

Mint arról már korábban beszámoltunk, szeptemberben a táblabíróság úgy döntött, hogy újratárgyalásra visszaküldi az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszéknek a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák dossziéját. A táblabíróság döntése azt jelentette, hogy semmissé lett a Kolozs megyei törvényszék februári határozata, amely szerint Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák. Az ügy tárgyalása évek óta zajlik. Korábban, 2014-ben egy törvényszéki ítélet arra kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy helyezzen ki magyar nyelvű névtáblákat Kolozsvár bejárataihoz (még úgy is, hogy a magyar lakosság számaránya nem éri el a 20 százalékot). Az önkormányzat fellebbezett. Az ügyről bővebben itt olvashat.

Előfordulhat, hogy ismét beidézik a felpereseket

A keddi tárgyalásra beidézték az ügyhöz csatlakozó 350 felperest, az ülésteremben viszont mindössze 4-5 személy jelent meg. Szőcs Izabella elmondta, a bírónő gondolkodik azon, hogy a januári tárgyalásra is kiküldi az idézéseket. A jogtanácsos felhívta a figyelmet, a beidézés nem kötelez senkit arra, hogy megjelenjen a tárgyaláson. "A szűkös hely miatt lehetetlen, hogy jelen legyen a tárgyalásokon 350 személy, tehát ha valaki idézést kap, ne ijedjen meg, nem kötelező megjelennie. A bírónő gondolkodik azon, hogy tekintse-e a Minority Rights Egyesületet közös képviselőnek" - mondta a jogtanácsos.

Kapcsolódók

Kimaradt?