Bejelentette lemondását Florin Iordache igazságügyi miniszter

Florin Iordache igazságügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy lemond tisztségéről. A kormánynál tartott rövid sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre nem válaszolt.

A távozó miniszter elmondta, rövid mandátuma alatt „érzékeny problémákkal” szembesült, amelyeket „törvényes eszközökkel” próbált megoldani. Szavai szerint az eddigi összes kezdeményezése „legális és alkotmányos volt”. Emlékeztetett, hogy a Btk.-t módosító sürgősségi rendeletet (amely miatt százezrek vonultak utcára - szerk. megj.) közvitára bocsátotta a minisztérium, majd a jogszabály a parlamentbe került.

„Mindez azonban a közvélemény számára nem volt elegendő, ezért úgy döntöttem, hogy lemondok az igazságügyi miniszteri tisztségemből” – jelentette ki Florin Iordache. A politikus amúgy nem marad állástalan, mert képviselő is. A Szociáldemokrata Párt (PSD) Olt megyei listáján került be a parlamentbe.

Mint ismert, Florin Iordache annak sürgősségi kormányrendeletnek a kezdeményezője, amely nagyszabású korrupcióellenes megmozdulássorozatot váltott ki országszerte. Az azóta hatálytalanított jogszabály egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeket módosította, az indoklás szerint azért, hogy a törvényt összhangba hozza az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel.

Johannisnak ez nem elég

A Grindeanu-kabinet a tüntetések hatására vasárnapi rendkívüli ülésén hatályon kívül helyezte a Btk.-t módosító korábbi vitatott sürgősségi rendeletét, ennek ellenére a demonstrációk - szerényebb részvétellel - folytatódtak. A tüntetők azt mondták, nem bíznak már a kormányban, amely szerintük a sürgősségi eljárással, illetve a rendelet egyes előírásaival a korrupt politikusokat akarta védeni.

A kormányoldal ezt a vádat következetesen elhárította. A vitatott rendelet visszavonásakor Sorin Grindeanu miniszterelnök csak azért tette felelőssé Iordachet, hogy "nem sikerült jól elmagyaráznia" a kormány szándékait, és ez szerinte sok félreértéshez, félremagyarázáshoz vezetett.

Klaus Johannis államfő kedden a parlamenti beszédében azt mondta: a Btk.-t módosító sürgősségi rendelet hatálytalanítása és az igazságügyi miniszter esetleg leváltása nem oldja meg azt a bizalmi válságot, amelybe a kormánypártok sodorták az országot, és felszólította a PSD-t, találjon megoldást erre a krízisre. Johannis nem részletezte, hogy milyen lépést tartana kielégítőnek a koalícióban való bizalom helyreállítására. Figyelmeztette azonban Liviu Dragneáékat, hogy konzultációt hív össze az elnöki hivatalba a válság kezelésére, ha sürgősen nem lépnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?