A 2017-es költségvetés szerepel a kormányülés napirendjén

A pénteki kormányülés napirendjén szerepel a 2017-es állami költségvetési törvény és az állami társadalombiztosítási költségvetési törvény tervezete. 

A napirenden szerepel még, egyebek mellett, a 2017-2019-es pénzügyi-költségvetési stratégia, egy sürgősségi kormányrendelet, amely ösztönzi a kis- és középvállalkozások létrehozását, a kisiskolások meleg ebédjét biztosító kísérleti program alkalmazási módszertanának jóváhagyása és az európai alapok kezelésével foglakozó személyzetet ösztönző jogszabály módosítása.

Sorin Grindeanu miniszterelnök azt nyilatkozta szerdán, hogy a kormány pénteki ülésén elfogadja az idei költségvetés tervezetét. A maga során Viorel Ştefan pénzügyminiszter azt mondta, hogy péntek este benyújtja a költségvetés tervezetét a parlamentbe. Ugyancsak pénteken határozzák meg a parlament két házának házbizottságai a költségvetés elfogadásának rendjét. 

A képviselőházi házbizottságot pénteken 12 órára hívták össze, ezt követően kerül sor a két házbizottság együttes ülésére. 

Parlamenti források szerint a házbizottságok együttes ülésére közvetlen azután kerül sor, hogy a kormány elfogadja a költségvetés tervezetét és elküldi a parlamentnek. A tervezet először a szakbizottságokhoz kerül, és a házbizottságok meghatározzák a költségvetés elfogadásának rendjét. Előfordulhat, hogy a napirenden szerepeljen még Klaus Johannis államfő levelének megtárgyalása is, amelyet a büntető törvénykezés módosítása kapcsán kiírandó népszavazás ügyében küldött. 

Kapcsolódók

Kimaradt?