Több városban tüntettek csütörtök este a közkegyelmi rendelet tervezete ellen

Több városban tüntettek csütörtök este a közkegyelmi rendelet és a büntető törvénykönyvek tervezett módosítása ellen.

Temesváron az Opera téren körülbelül ezer személy gyűlt össze a csütörtök esti tüntetésre, hogy tiltakozzanak a tervezett rendeletek ellen, amelyek szerintük egyes politikusokat, üzletembereket és köztisztviselőket segítenének abban, hogy kivonják magukat a büntetőjogi felelősségrevonás alól.

A tüntetők olyan feliratokat tartottak a magasba, mint például „Kérjük, bocsássatok meg nekünk, nem tudunk annyit termelni, mint amennyit ti elloptok”, „Egy demokráciában a tolvajok a börtönben ülnek”, „Demokráciát akarunk amnesztia nélkül”, „Börtönbe, ne kormányba” és „A korrupció öl”. A tüntetők megkerülték az Opera teret, majd visszatértek az opera elé, ahol az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészét, Laura Codruţa Kövesit támogató jelszavakat skandáltak.

Temesváron a tüntetők ígéretet tettek, hogy a következő estéken visszatérnek a tiltakozás helyszínére.

Brassóban a prefektúra előtt gyűlt össze mintegy 300 tiltakozó, hogy kifejezze felháborodását a közkegyelmi rendelet tervezetével és a Btk. tervezett módosításával szemben.

A tüntetők piros lapokat lobogtattak, és azt kiabálták: „Börtönbe Dragneával!”, „Codruţa, ne feledd, mi a te pártodon vagyunk!”, „A DNA vigyen el titeket!”. „Azok az emberek, akik 27 éven át loptak, most külön törvényeket akarnak saját maguk számára” - mondta az egyik résztvevő, hozzátéve, polgári kötelességének érezte, hogy megvédje jogait azokkal szemben, akik lábbal akarják tiporni a demokrácia elveit.

A tüntetők elvonultak a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházáig, majd visszatértek a prefektúra elé. A megmozdulás incidensek nélkül ért véget.

Nagyszeben központjában mintegy 200 személy töntetett csütörtök este a közkegyelmi rendelet tervezete és a Btk. tervbe vett módosítása ellen. Egyes tiltakozók PSD-ellenes feliratokat emeltek a magasba. A tüntetők között volt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) néhány tagja.

A nagyszebeni városháza február elsejéig, 18 és 20 óra közötti időszakra engedélyezte a tervezett kormányrendeletek elleni tiltakozó akciókat. Csütörtök este mínusz 7 fok volt Nagyszebenben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?