Raluca Turcan a tanügyminiszter lemondását követeli

Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke Pavel Năstase tanügyminiszter lemondását követeli, mert - Turcan szerint - a miniszter tudatosan hazudott és megszegte a törvényt. 

A miniszter tudatosan hazudott az iskolaigazgatók helyzetével kapcsolatban, amelyeket versenyvizsga nélkül szeretne kinevezni és törvénysértést követett el akkor, amikor visszadátumozta az erre vonatkozó miniszteri rendeletet. Ma bebizonyosodott, hogy a megyei tanfelügyelőségeknek megküldött körlevél mögött semmiféle miniszteri rendelet nem állt, mert ez egyszerűen nem létezett a levelek kiküldésének pillanatában. A rendeletet utólag adták ki azzal a céllal, hogy fedezzék azt a törvénytelenséget, amit a PNL már korábban jelzett" - írja Facebook bejegyzésében Raluca Turcan.

A PNL ügyvivője szerint "a miniszter hazudott a 2017/3044-es rendeletet illetően".

A miniszter január 9-én, hétfőn publikálta a rendeletet és nem január 6-án, pénteken, ahogyan azt korábban állította. Ez büntetőjogi felelősséget von maga után, mert a miniszter megszegte a törvényt azért, hogy ezzel eltussoljon egy másik törvénytelenséget - emiatt azonnal le kell mondania" - véli Raluca Turcan. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?