A 2017-es büdzséről kért és kapott tájékoztatást Klaus Johannis

A 2017-es költségvetés felépítéséről „kért és kapott” tájékoztatást Klaus Johannis államfő szerdán Sorin Grindeanu miniszterelnöktől és Viorel Ștefan pénzügyminisztertől. 

A mintegy egy órás megbeszélés után Johannis elmondta, fenntartható és szilárd büdzsét tart elfogadhatónak, 3 százaléknál kisebb hiánnyal, és a védelemre szánt 2 százalékkal a bruttó nemzeti termékből (GDP). „Ígéretet kaptunk, hogy mindez valóra válik. (...) A lényeg az, hogy olyan költségvetésünk legyen, amely szem előtt tartja ezeket a feltételeket” – mondta Johannis. 

Mint korábban írtuk, a találkozó az államfő kérésére jött létre, aki aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a PSD-ALDE-koalíció választási kampányban tett „pénzosztó ígéreteinek” életbe léptetése felborítja a költségvetési háztartást. 

Klaus Johannis államfő elmondta, „nagyon röviden” szót ejtettek arról a 10 milliárd lejes hiányról is, amelyet Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök állítása szerint a Cioloș-kabinet hagyott hátra. Kifejtette: nem lehet szó hiányról a költségvetésben, hanem egy olyan tételről, ami végül nem valósult meg. „Nem lehet szó hiányról a költségvetésben; egy olyan összegről van szó, amely egész egyszerűen nem valósult meg, ennek okait másoknak kell megmagyarázniuk. Senki nem ment haza a pénzzel” - tette hozzá az államfő. 

Az államfő arra intette az éreintetteket, hogy ne ugorjanak bele elhamarkodottan egy parlamenti vizsgálóbizottság felállításába, ugyanis nem szabad a napi politikai csatározások szintjére levinni a kérdést. 

Kapcsolódók

Kimaradt?